Trump megfenyegette Venezuelát és Észak-Koreát is

2017. augusztus 12. 10:16

Venezuelával kapcsolatban „lehetséges katonai akciót” emlegetett pénteken bedminsteri golfklubjában Donald Trump, Kim Dzsong Unnak pedig azt üzente: ha tovább fenyegeti Amerikát, akkor azt „igazán sajnálni fogja, méghozzá nagyon rövid időn belül fogja sajnálni”.

2017. augusztus 12. 10:16

Donald Trump amerikai elnök „lehetséges katonai akciót” emlegetett pénteken este Venezuela ellen, egyúttal ismét figyelmeztette Észak-Koreát. Az elnök azt követően fejtette ki álláspontját újságíróknak a New Jerseyben lévő bedminsteri golfklubjában – ahol elvileg a szabadságát tölti –, hogy megbeszélést folytatott Rex Tillerson külügyminiszterrel és Nikki Haley ENSZ-nagykövettel. Ahogyan fogalmazott: Venezuelát illetően „sokféle megoldás” van asztalon, köztük „szükség esetén a katonai hadművelet is”

Trump az újságíróknak ismét megerősítette, hogy változatlan az álláspontja Észak-Koreáról, sőt, pénteken este – a nap folyamán immár másodszor – figyelmeztette az ázsiai kommunista országot. A sajtótájékoztató előtt újabb Twitter-bejegyzést tett közzé, amelyben leszögezte: „a katonai megoldások már kidolgozva, csőre töltve, arra az esetre, ha Észak-Korea bután cselekedne. Remélhetőleg Kim Dzsong Un talál más utat.”

A sajtótájékoztatón aztán megismételte, hogy az amerikai hadsereg valóban „csőre töltve”, készen áll, és kifejezte abbéli reményét, hogy korábbi szavainak súlyát Észak-Korea „teljes mértékben felfogja”, és megérti azt is, hogy amit mondott, úgy is értette. Hozzátette: ha Kim Dzsong Un észak-koreai vezető „nyílt fenyegetést” intéz akár Guam, akár bármely más amerikai terület, vagy Amerika bármely szövetségese ellen, akkor „ezt igazán sajnálni fogja, méghozzá nagyon rövid időn belül fogja sajnálni”. „Ha bármi történik Guam szigetén, akkor nagyon nagy baj lesz Észak-Koreában” – hangsúlyozta. 

Trump egyúttal megnyugtatta a Guam szigetén élőket. A The New York Times című lap ugyanis – a Reuters hírügynökség információi alapján – arról cikkezett, hogy Guamon atomtámadás esetére vonatkozó tanácsokat terjesztettek szórólapon a lakosság körében. „Érzem, hogy biztonságban lesznek” – mondta a csendes-óceáni sziget lakóinak aggodalmaira utalva. 

Trump közölte az újságírókkal, hogy helyi idő szerint pénteken este telefonon megbeszélést folytat Hszi Csin-ping kínai elnökkel, akinek felveti majd újabb szankciók bevezetésének lehetőségét Észak-Korea ellen. Az elnök jelezte, hogy hétfőn rövid időre visszatér Washingtonba, és ott egy „nagy sajtóértekezletet tart”, bár ennek témáiról nem mondott semmit. 

A sajtótájékoztató után nem sokkal a Pentagon (a védelmi minisztérium) szóvivője, Eric Pahon közölte: az amerikai hadsereg nem kapott parancsot a Fehér Házból Venezuelával kapcsolatban. A szóvivő leszögezte: alaptalan a caracasi kormány célozgatása arra, hogy az Egyesült Államok Venezuela inváziójára készülne. Pénteken este a Fehér Ház közleményt adott ki. Ebben leszögezte: Donald Trump elnök elfogadja Nicolás Maduro venezuelai elnök ajánlatát a párbeszédre, de csak majd akkor, amikor „helyreállították a demokráciát Venezuelában”.

Maduro előző nap, az alkotmányozó nemzetgyűléshez intézett beszédében mondta azt mondta, hogy szeretne tárgyalni Trumppal.

(MTI)

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2017. augusztus 13. 09:50
George Brush rendesebb volt, ő nem fenyegette meg Gyurcsányt meg Bajnait amikor csődbe vitték Magyarországot, pedig megérdemeltek volna egykét atom bombát, köztük egy hidrogén bombával Katus házára. .
Magyari Béla
2017. augusztus 13. 07:03
kibaszott kemény gyerek ez a trump!
Tehetős Totó
2017. augusztus 13. 04:06
Hogy szereti a likbaverősdi játékokat...
Gregorius
2017. augusztus 12. 20:27
Venezuela túl közel van hozzájuk, ráadásul kezd káoszba süllyedni..Tartósan magas olajárakkal terveztek (segélyek etc.), erre lezuhant az ár (és a bevételek) a felére. Ráadásul teljesen amatőrnek látszik az államvezetés. Észak-Koreánál meg nem vagyok biztos abban, hogy a Vezér épelméjű. Trumpnak tényleg fel van adva a lecke.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!