Rakétavédelmi rendszert telepít Észak-Korea ellen Japán

2017. augusztus 12. 09:35

Rakétavédelmi rendszer telepítésébe fogott Japán szombaton annak hírére, hogy Észak-Korea a héten rakétatámadással fenyegette meg Guam szigetét.

2017. augusztus 12. 09:35

Japán megkezdte Patriot rakétavédelmi rendszerének telepítését szombaton, miután Észak-Korea a héten rakétatámadással fenyegette meg Guamot – derült ki az NHK japán köztelevízión sugárzott felvételekből.

Az NHK szerint a védelmi minisztérium szombaton megkezdte Patriot Advanced Capability 3 (PAC-3) típusú rakétavédelmi rendszerének telepítését a szigetország nyugati részén található Simane, Hirosima, Kócsi és Ehime prefektúrákban, amelyek fölött – Phenjan fenyegetése szerint – átrepülnének a Guam felé tartó rakéták.

A japán televízióban mutatott felvételeken látható, hogy katonai járművek pirkadat előtt indítóállásokat és a rakétavédelmi rendszer más részeit szállították egy Kócsiban található katonai támaszpontra. A Kyodo japán hírügynökség védelmi minisztériumi tisztségviselőkre hivatkozva azt írta, hogy a rendszer telepítése szombat délelőtt már be is fejeződhet.

Bár a rakétavédelmi rendszer telepítését hivatalosan nem jelentették be, Szuga Josihide tokiói kormányszóvivő a héten jelezte: Japán „sohasem fogja eltűrni” az észak-koreai provokációkat, az önvédelmi erők pedig megteszik a szükséges lépéseket. Egy észak-koreai rakéta 2009-ben már átrepült Japán felett, akkor nem történt incidens. Phenjan azt állította, hogy az eszköznek egy telekommunikációs műholdat kellett volna Föld körüli pályára állítania, de Washington, Szöul és Tokió szerint valójában interkontinentális ballisztikus rakéta sikertelen tesztjéről volt szó.

Észak-Korea az utóbbi időben folytatott kísérletei során számos rakétát lőtt ki Japán irányába, és ezek közül több el is érte a szigetország kizárólagos gazdasági övezetéhez tartozó vizeket.

(MTI)

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
TonyKann
2017. augusztus 13. 12:48
A helyzet nem veszélytelen. USA nyilván le tudná tarolni Észak-Kóreát, Kina viszont a szomszédban nem akar amerikai támaszpontot szárazföldön. Észak-Korea rendelkezik atomfegyverrel, a történelem azt mutatja, hogy a nagyhatalmak "pillanatok alatt" megcsinálták a hidrogén (fúziós) bombát is. Tehát Koreának is lesz, hogy mikor ez csak idő kérdése. A koreai atomtöltet, egyes hírek szerint, már befér ezekbe a nagy hatótávolságú rakétákba. A megoldás diplomáciai kell, hogy legyen. Kína jelenleg kisebb veszélynek érzi a jelenlegi észak-koreai teszteket, mint az USA erejét. Észak-Korea előbb utóbb Kínára is veszélyes lesz. A logika azt kívánná, Kína tegyen rendet, erre viszont nincs hajlam. Marad a három atomnagyhatalom, esetleg India+Pakisztán egyeztetése, már csak azért is,mert az egyirányú fenyegetés hamar többirányúvá, illetve kezelhetetlenné válik.
3M..
2017. augusztus 12. 22:57
A "megtámadott" államok mindig elsőbbséget élveznek az elavult rakétavásárlások terén. Ez ezúttal Japán. Egy megszállt ország soron kívűl vehet elavult rakétákat, a szomszédságuk révén. Katar már vásárolt, Ukrajna, Lengylország, Románia is. Dél-Korea szintén. Van még készleten. Nagy kupec ez a Trump. A gondolkodás egyszerű és ésszerű. Szebb Jövőt!
Phötön
2017. augusztus 12. 20:53
Közben folyik a balhé Virginiában: "Virginia Gov. Declares State of Emergency as White Nationalist Rally Turns Violent" Már egy kocsi is belehajtott a fehérekbe. http://www.nbcnews.com/news/us-news/torch-wielding-white-supremacists-march-university-virginia-n792021
Tatulus
2017. augusztus 12. 19:50
Kim Dzsong Un már fogoly - a koreai hadsereg foglya! (Biztos forrásokból tudom - ha,ha,ha)Két kísérő tábornokuk tartja a bedrogozott fazont, nehogy elessen! A fenyegető szövegeket is bedrogozva adja elő! A tábornokok tudják - rakéta indítása esetén mennének a hullazsákba - így marad bábként Kim. Előbb - utóbb bejelentik, hogy szívrohamban elhunyt! Vagy az oroszok megmérgezték plutóniummal! A bűnöst helyszínen lelőtték! Én nem adnék többet neki 2 évnél!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!