Most a zsidó zsidók világa jött el

2017. augusztus 02. 21:40

A magyar zsidóságot ebben a világban tényleg nem érik közvetlen sérelmek az állam részéről. Az öröm mégsem lehet felhőtlen, „belső” szempontból sem.

2017. augusztus 02. 21:40
Novák Attila
Magyar Nemzet

„Magyarországon a zsidóság biztonságban van, helyzete stabil. Az antiszemitizmus nem erősödött, a magyar–izraeli kapcsolatoknak pedig látványos lökést adott Benjamin Netanjahu látogatása, valamint az, hogy a magyar miniszterelnök zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmus ügyében. A magyar zsidóság közérzetét az is javította, hogy a kormány temető-helyreállítási programot jelentett be, és általában is nagyon bőkezű a zsidó vallási célok finanszírozásában. Ezzel az önmagában helyes, nem először kifejtett, méltányos anti-antiszemita fellépéssel »csak« az a probléma, hogy nem konzekvens. Nem illeszkedik egy általános gyűlöletmentes felfogás keretei közé, hiszen a kormányzat vélt vagy valós ellenfelei személyükre szabott politikai kampányok célpontjai lehetnek, akár migránsok, politikai pártok vagy Soros Györgyök.

A magyar zsidóságot ebben a világban tényleg nem érik közvetlen sérelmek az állam részéről. Az öröm mégsem lehet felhőtlen, »belső« szempontból sem. Ha a magyar zsidókat azon kívül is érdekli a világ, hogy ők éppen zsidók, tehát ha a konkrét zsidó szempontokon (vallásgyakorlás szabadsága, kóserség stb.) kívül vannak más szempontjaik is, akkor ezeknek semmiképp sem szabad elszakadniuk a jogtól és az igazságosságtól. Ugyanez a helyzet Izraellel kapcsolatban is. A zseniális kamarillapolitikus – mármint Benjamin Netanjahu – kapcsolatait a világ szabadelvű zsidósága ellenében építi (jó példa erre szembefordulása az amerikai zsidóság nem ortodox részével), és ez ügyben is jó lenne, ha az igazságosság inkább érvényesülhetne.

Fontos a terrorizmus elleni küzdelem, illetve az is, hogy Izrael valóban békés sziget egy háborgó óceán közepén. De az is ildomos lenne, ha az erő és a nyugati politikai hagyomány birtokában látnánk valamilyen iniciatívát a palesztin–izraeli viszály tekintetében, ami nem csupán azok számára fontos, akik szóvá teszik az egy területen, de különféle jogállás szerint élők helyzetének elfogadhatatlan igazságtalanságát, hanem azok számára is, akik elismerik, hogy ma Európa és a nyugati világ egyre inkább ostromlott erőddé válik. Ebben a feszültségben a zsidó állam helyzete egy fontos szövetségi és érdekrendszer tartós részévé teszi Izraelt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2017. augusztus 03. 16:15
Heisler sértetten kinyögte az antiszemita kártya azért kell, hogy féljen a zsidóság, mert úgy nem asszimilálódik. Netanjahu az elmeorvosok biztató mosolyával átnézett az ágáló törpén és mutatta, ő Izrael érdekeit nézi nem egy maroknyi hőzöngő zsidóét.
duzur
2017. augusztus 03. 15:47
"zsidó zsidó", biztos nem vagyok. Ez így nekem sok. Mert nekem ismétlések nélkül is sok különbözö jellemzöm van...
Sulammit
2017. augusztus 03. 14:31
Látszott Netanjahu arcán, amikor Heisler beszélt, hogy blabla-blabla, mondd csak, mondd csak, uncsi, uncsi! Részvétét fejezhette ki nényszemközt Orbán Viktornak, Heisler beszéde miatt. Az volt a legnevetségesebb, amikor azt hazudta, a Soros plakáttal kapcsolatban, hogy a zsidóság fél! Mintha Soros bármilyen közösséget vállalt volna velük. Csak ugye mindig kell találni egy mumust, akitől rettegnie kell a vallását kicsit sem ismerő, gyakorló, zsidóságnak. A zsidóknak akkor lenne okuk a félelemre, ha Orbán megengedné a kvótát! Na akkor lenne mitől félniük. Ha annyira félnek alijázzanak Izraelbe és majd megtudják milyen az, arabok gyilkolászásától félelemben élni. Bár az izraeliek ott, nem félnek.
zolizolizoltan
2017. augusztus 03. 13:45
Ha a neológ MAZSIHISZ és az ortodox EMIH hozzáállását vesszük példának, kik antiszemitáznak, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy azok az emberek szeretik az antiszemita jelzőt használni, akiknek nincsenek mély vallási gyökereik, hanem a zsidóságukat inkább csak saját identitásukként élik meg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!