Az Iszlám Állam „erkölcsrendészetét” adó német nőket fogtak el Moszulban

2017. július 28. 17:17

Az Iszlám Állam „erkölcsrendészetében” dolgozó német nőket fogtak el Moszul felszabadítói a dzsihadisták elűzése után. A harci tapasztalatokkal rendelkező úgynevezett „terrorturisták” visszatérése komoly fenyegetést jelent Németország számára.

2017. július 28. 17:17

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet „erkölcsrendészetében” dolgozott az iraki Moszulban a dzsihadisták elűzése után elfogott négy német nő – értesült a Der Spiegel német biztonsági forrásokból. A német hírmagazin szombati számában megjelenő beszámolóból előzetesen ismertetett részletek szerint a négy nő nemcsak vezető dzsihadisták felesége volt, hanem az Iszlám Államhoz önként csatlakozott nőkből szervezett Kansza brigád tagjaként is tevékenykedett. A főként Moszulban és az Iszlám Állam másik fő központjában, a szíriai Rakkában működő szervezet feladatai közé tartozott a muzulmán vallás szélsőséges felfogásából levezetett női öltözködési szabályok betartásának ellenőrzése. Így például megkorbácsoltak minden asszonyt, aki nem fátyolozta el az arcát, vagy sminket viselt.

A német szövetségi legfőbb ügyészség mind a négy nő ellen eljárást indított terrorista szervezetben viselt tagság gyanúja miatt. Egyiküket, a német sajtóban Linda W. néven azonosított 16 éves diákot állam elleni súlyos bűncselekmény előkészítésével is gyanúsítják.

Linda W. 2016 nyarán szökött el otthonából, és elfogása után azt mondta, már megbánta, hogy csatlakozott az Iszlám Államhoz és szeretne hazajutni. Elmondása szerint feleségül adták a dzsihadisták egy csecsen parancsnokához, aki nem sokkal később meghalt a harcokban. A szászországi tanuló mellett van egy marokkói születésű mannheimi nő, aki 2014-ben csatlakozott az Iszlám Államhoz most 20 éves lányával együtt. A negyedik egy Csecsenföldön született fiatal nő, akinek legutóbb a szélsőséges iszlamizmus leginkább elterjedt németországi irányzata, a szalafizmus egyik központjaként számon tartott, észak-rajna-vesztfáliai Detmoldban volt a bejelentett lakóhelye. Mind a négy nőt Bagdadban tartják őrizetben. Linda W. és a Fatima M. néven azonosított detmoldi nőt egy katonai kórházban ápolják. A bagdadi német nagykövetség munkatársai velük már kapcsolatba tudtak lépni, most azon dolgoznak, hogy a másik kettőhöz is eljuthassanak.

A német hatóságok adatai alapján eddig mintegy 930 iszlamista utazott Németországból Szíriába vagy Irakba, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz vagy más dizshadista szervezethez. Nagyjából minden második rendelkezik német állampolgársággal, a nők aránya 20 százalék körül van. Hozzávetőleg 145-en meghaltak a szíriai vagy iraki harcokban. A terrorturistának is nevezett szélsőségesek körülbelül egyharmada térhetett vissza Németországba, legkevesebb 70-en harci tapasztalatokkal, fegyverhasználati tudással. Őket különösen veszélyesnek tartják.

(MTI)

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2017. július 29. 12:37
hol vannak a humánus demokraták az emberi jogok védelmével . Szaúd-Arábia 14 kormányellenes tüntetőt fog lefejezni . Drága sajtókánk, legalább egy sort írjatok erről! Képzeljétek, mekkorákat rémüldöznétek, ha netán Szingapúrban tennének ilyet… 14 férfit fognak lefejezni Szaúd-Arábiában, mert 2016-ban részt vettek kormányellenes tüntetésen /vagy ahogyan gügyögni szoktatok: „tüntin”) az „arab tavasszal” kapcsolatban. A halálbüntetést jóváhagyta a szaúdi legfelsőbb bíróság. (Kéretik a Hóman-ügyi amerikai ügyeleteseket és az egyetemes értékeket védő többi díszpéldányt, Junckert, Schulzot és a többieket beleértve: szólaljatok meg. Bitte!) A lefejezést már csak Szalman király aláírása akadályozhatja meg. Az egyik lefejezendő Al-Szuvejk, aki csak 17 éves volt letartóztatásakor, és őt akkor már felvették a Western Michigen Egyetemre. Az Amerikai Tanárok Szövetsége már felkérte Trump elnököt, hogy vesse be befolyását a diák megkegyelmezéséért. Blogom meg nem erősített információja szerint az LMP vezetői szerint a tusványosi fütyülős „székely lány” nagyobb traumán ment keresztül, mint ami a szaúdi 14-ekre vár. Kedves közszolgállatka, nem gondoljátok ti is, hogy ez egy mondatocskát megér? Kérjetek már rá engedélyt!
áfonya
2017. július 29. 12:34
Bécsből különösen taszító hallani, hogy Faymann után Kern és Schieder is elővette a pénzt kaptok, kuss a nevetek „érvet”. Forrásmegvonással fenyegetni a közép-európai országokat, mert nem asszisztálnak egy káros migrációs politikához, nemcsak hogy nem szimpatikus, de kontraproduktív is, hiszen a visegrádiak egyelőre nem szeretnének megalázva bekullogni a sorba. Nyugat-Európa hiába akarja másokkal megfizettetni a saját hülyeségének árát, csak árt magának azzal, ha elmarja maga mellől az egyre jobban összezáró és gazdaságilag sikeres visegrádiakat. Az osztrák szociáldemokratáknak pedig a kampány hevében sem célszerű elfelejteniük, hogy mekkora pácban voltak, amíg Magyarország nem létesített határzárat délen. Ami amúgy szlovén irányba még Faymann-nak is jó ötletnek tűnt, bár ő szárnyas kapuról beszélt, ugye.
Gyéressy Károly
2017. július 29. 11:49
"A német hatóságok adatai alapján eddig mintegy 930 iszlamista utazott Németországból " No ezt a 930-at kéne először megfosztani német állampolgárságától!
GV0917
2017. július 29. 11:41
Hír: Krimhilda,Brünhilda "Erkölcsrendész". Kérdés: Most vagy szadista, vagy csak perverz hóhérok??? Válasz: IS-IS.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!