Válaszcsapás Ankarának: a németek hazavágnák a török turizmust

2017. július 20. 16:32

Kemény válaszlépéseket jelentett be Törökországgal szemben Sigmar Gabriel. Németország eddig türelmes volt Törökországgal, de a német kormány szerint Ankara mostanra hátat fordított az európai értékeknek, egy német emberi jogi aktivistát pedig hamis vádak alapján börtönöztek be. A német külügyminiszter leszögezte: ez így nem mehet tovább!

2017. július 20. 16:32

A német kormány szerint hamis vádakkal tartanak börtönben Törökországban egy német emberi jogi aktivistát és ennek következményei lesznek – írta az Index. A német kormányzat szerint Ankara elfordult az európai értékektől.

A német-török kormányzati viszony megromlása miatt hívták össze azt a válságtanácskozást, mely után Sigmar Gabriel német külügyminiszter ismertette a német kormány válaszlépéseit Törökországgal szemben. Sigmar Gabriel három válaszlépést helyezett kiltásba, melyek véleménye szerint komoly fordulatot hozhatnak a német külpolitikában.

A külügyminiszter elmondta: a német kormány felül fogja vizsgáltatni a beruházásokhoz adott német állami garanciavállalásokat. Elmondta, hogy senkinek sem ajánlja, hogy olyan államba fektesse a pénzét, ahol „politikai okokból önkényes kisajátítással fenyegetnek”. Második lépésként Törökország uniós támogatásainak felülvizsgálatáról beszélt a külügyminiszter. Eszerint elképzelhető, hogy az EU-s partnerekkel való tárgyalás után Törökország elveszíti 2020-ig esedékes, 4,45 milliárd euró értékű uniós támogatásait, vagy nagyobb lefaragás történik az említett pénzből. Harmadszorra Sigmar Gabriel megosztotta a külügyminisztérium minden állampolgárnak szóló ajánlását, miszerint minden német csak fokozott elővigyázatossággal utazzon Törökországba, a korábbi letartóztatásokra és a terrorveszélyre tekintettel.

A fent említett lépések Angela Merkel kancellár teljes támogatottságát élvezik, aki a Twitteren a Törökország elleni szükséges és elengedhetetlen intézkedéseknek nevezte azokat. 

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2017. július 21. 22:55
Jól látom, hogy Erdogan egy fordított vörös csillagot egyensúlyoz a mutatóujján?
karajos
2017. július 21. 11:45
A német pasas az Amnesty International ottani fiókjában keverte a kását. A német tehát oda ment pofázni, ahol semmi dolga és olyan témáról, amihez semmi köze. Egy Soros-csótánnyal kevesebb, remélem, hogy jó ideig csücsülni fog. A Sigmar Gabielnek pedig pofa be, a Merkel nyanyának ebenfalls.
atila68
2017. július 21. 08:32
Esetleg hazaküldik a törököket?
Mindjárt
2017. július 21. 08:14
Semmi baj. Erdogan szépen ide látogat és megkapja a szokásos snyalást a felcsúti cigánytól és fidesz birkáitól.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!