MSZP: Tisztességes fizetést kell adni az embereknek

2017. július 17. 13:15

A szocialisták szerint a rendszerváltás óta nem volt olyan kormányzati ciklus, amikor nem emelkedett az illetményalap, kivéve az Orbán-kormány elmúlt hét évét.

2017. július 17. 13:15

Az MSZP egyetért Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) követeléseivel, mert a szocialisták szerint az embereknek tisztességes fizetést kell adni, biztosítani kell a tisztes megélhetésüket – közölte az ellenzéki párt alelnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Gúr Nándor az önkormányzati hivatalokban dolgozó köztisztviselők béremelést célzó kétórás munkabeszüntetésével kapcsolatban azt mondta, érthető a sztrájk, mivel szerinte 2009 óta egyetlen egy fillérrel sem változott a köztisztviselői illetményalap, az ma is 38 650 forint. 

Hozzátette: egyetértenek a szakszervezet azon követelésével, hogy hároméves béremelés legyen: idén 25 százalékos, jövőre 12 százalékos, 2019-ben pedig 7 százalékos. Ez reális, teljesíthető követelés – összegzett, megjegyezve: egyetértenek azzal is, hogy egységes közszolgálati rendszer jöjjön létre.

Szerinte a rendszerváltás óta nem volt olyan kormányzati ciklus, amikor nem emelkedett az illetményalap, kivéve az Orbán-kormány elmúlt hét évét.

Az ellenzéki politikus azt mondta, nettóba átszámítva Szlovákiában 17, Lengyelországban 18, Csehországban 22 százalékkal keresnek többet a közszolgálatban dolgozók, mint Magyarországon. Az igazi szégyen az, hogy míg 2010-ben a magyar közszolgálati dolgozók 34 százalékkal többet kerestek romániai kollégáiknál, addig ma utóbbiak 6 százalékkal többet keresnek – tette hozzá.

Gúr Nándor szerint ez „Orbán szégyene”, és azt hangoztatta: a közszolgák nem rabszolgák.

Bayer Zsolt publicista Ferenc pápára vonatkozó szavait Gúr Nándor úgy értékelte: „egy szélsőjobboldali acsarkodó, Orbán barátja marhának nevezte a keresztény egyház fejét”. Aki ezután néma marad, az ne hivatkozzon kereszténységre, egyházra, hitre; aki ezután néma marad, az azt támogatja, amit a publicista tett – jelentette ki.

(MTI)

Összesen 159 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csurcsányi
2017. július 18. 14:25
Azért a pápa helyében nem szeretném,ha az antiklerikális MSZP védene meg!Az ATv-n valamelyik maszopos főmarha azt találta mondani,hogy az Orbán főbűne,hogy nem adta vissza 13.havi nyugdíjat és a közszférában meg a fizetést!
nyugalom
2017. július 18. 10:54
Tisztesseges - ez a szo nevetsegesen hangzik a szociktol!
Peter8811
2017. július 18. 07:13
Jelképnek jó ez a vörös sün alakzat, legalább mindenkit emlékeztet a 2006 október 23.-ai "bérengzésetekre"
Peter8811
2017. július 18. 07:10
MSZP, énekeljétek el az Internacionálét, az már többször segített!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!