Elpusztult a magyar méhek negyede

2017. július 17. 13:07

Az elszaporodott ázsiai méhatka miatt az elmúlt hónapokban elpusztult a hazai méhállomány negyede.

2017. július 17. 13:07

A méhállomány negyede pusztult el az elmúlt hónapokban az elszaporodott ázsiai méhatka terjesztette vírusok miatt. A hazai mézellátás biztosított, de elképzelhető, hogy exportra az idén kevesebb jut – nyilatkozta a Békés Megyei Méhész Egyesület elnöke hétfőn az MTI-nek.

Haász Ferenc kifejtette: Békés megyében az ősszel regisztrált 78 ezres méhállomány körülbelül 20 ezerrel csökkent az elmúlt hónapokban, volt olyan gazda, aki méheik 70 százalékát elveszítették.

A 650 tagú Békés megyei egyesület tagjai mostanra nagyjából stabilizálták az állományt, de a fiatal egyedek idén már nem tudnak bekapcsolódni a termelésbe. Egy termelő család 25-30 kilogramm mézet állít elő, most csak 12-15-öt produkáltak a betegség miatt – mondta. A repce túl korán virágzott, majd jött egy hűvösebb, szeles időjárás, emiatt a méhek kevés virágport tudtak gyűjteni. Repcemézet alig találni a nagybani piacon – közölte Haász Ferenc.

Békés megyében van Magyarországon a legkevesebb akácerdő, ezért a termelők az északi országrészbe, a Mátrába, a Zemplénbe és a Bükkbe viszik a méheket, ott azonban a kora tavaszi fagyok csaknem 90 százalékban tették tönkre a virágokat. A Nyírségben 30-40 százalékos volt a fagykár. A Duna-Tisza-közén és a Nyírség déli részein azért családonként 23-25 kilogramm mézet tudtak pergetni a méhészek, ami megegyezik egy gyenge-közepes év termésével – mondta az egyesületi elnök. 

A felvásárlási árak hordós akácméz esetén a nagybani piacon 1200 forint körül alakulnak, ez valamivel jobb ár a tavalyinál.

Békés megyében a 65 ezer hektáron termő napraforgó egyes területeken – Okány, Sarkad, Békés, Vésztő környékén – jól mézel; a megye déli részein azonban a nagy szárazság miatt inkább csak közepesnek mondható. A nagybani piacon jelenleg a tavalyival nagyjából azonos felvásárlási árat, kilónként 650 forintot kínálnak a napraforgó- és a vegyesméz kilójáért.

Haász Ferenc szerint a méhészek a magyar fogyasztói igényeket – a fajtamézek közül a repcét kivéve – ki tudják elégíteni. Átlagosan a Magyarországon megtermelt méz 65-70 százalékát szokták exportálni, főként Német-, Olasz- és Franciaországba. Az átlagos magyar mézfogyasztás évente 70-80 dekagramm. 

A megyei elnök úgy vélekedett, azok a méhészek, akiket nem érintett túl nagy mértékben a méhpusztulás, és őszre stabilizálni tudják a termelő méhállományt, gyenge pozitív szezont tudnak zárni. Ahol nagyfokú volt a pusztulás, ott nullszaldó körül zárhatnak a termelők.

(MTI)

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ipper Péter
2017. július 17. 21:33
Fazekas ''miniszter'' nagy sikere!
pemete jakab
2017. július 17. 19:42
Ha eltűnnek a méhek, akkor nagyon sok minden el fog tűnni az asztalról, nem csak a méz. Természetesen ezzel nem kell foglalkoznia a politikának, kormányoknak, mivel ez valós probléma, a politika meg a kreált, fiktív problémák megoldására szolgál.
flesh ripper
2017. július 17. 19:18
A migránsok nem tesznek jót a helyi populációnak. Nem csupán a méheket veszélyeztetik az invazív fajok!
Baribál
2017. július 17. 18:50
Mi az a pamacs a méh lábán?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!