Nem adják fel

A Jobbik szerint a Fidesz már retteg tőlük

2017. július 15. 15:34

A Jobbik szóvivője, Jakab Péter úgy vélekedett a párt szombati sajtótájékoztatóján, a Fidesz már retteg tőlük. Hozzátette, hogy a harcot nem fogják feladni.

„A szombaton hatályba lépett fideszes plakáttörvény rávilágít arra, hogy a jövő évi választás közeledtével a Fidesz már nem fél, hanem retteg a Jobbiktól” – mondta Jakab Péter, az ellenzéki párt szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

A szóvivő szerint a három és fél hónappal ezelőtt indított plakátkampány sikerét mutatja, hogy „Orbán Viktor betiltotta” azt, hiszen a plakáttörvény rendkívül szigorúan szankcionálja, ha a Jobbik a plakátokon „kimondja az igazságot”

„A jogszabály miatt a kampány szombaton véget ért, a párt felbontotta a plakátcégekkel kötött szerződéseket” – jelentette be Jakab Péter a sajtótájékoztatón, amelynek videóját a párt eljuttatta az MTI-hez.

A harcot nem fogják feladni, standolással, szórólapokkal, utcafórumokkal és interneten fogják eljuttatni üzeneteiket a választókhoz, fogalmazott a szóvivő.

„Az a miniszterelnök, aki valós problémák, vagyis a bérek, a nyugdíjak, az egészségügy helyzete helyett plakátokkal harcol és álproblémákat gyárt, alkalmatlan az ország vezetésére, annak távoznia kell” – vélekedett a szóvivő.

(MTI)

vissza a teljes nézetre