Hivatalos: leszedik a Soros-plakátokat

2017. július 12. 11:30

Orbán Viktor azt látná jónak, ha nem látnák már a vizes vb győztesei a Soros-plakátokat – írja az atv.hu „egy befolyásos fideszes politikusra” hivatkozva. A Kormányzati Tájékoztatási Központ később bejelentette: valóban eltávolítják a plakátokat.

2017. július 12. 11:30

A „plakáttörvény” hatályba lépésével az a terve a kormánynak, hogy leszedeti a Soros-plakátokat is. Orbán Viktor miniszterelnök ugyanis azt látná jónak, ha a vizes vb győztesei már nem látnák ezeket – írja az atv.hu. Befolyásos fideszes politikusra hivatkozva azt írják oldalukon: hivatalos döntés ugyan még nem volt, de a kormány a mai ülésén is foglalkozhat a kampánykommunikációval, annak szakaszolásával. 

Az atv.hu forrása szerint nem csak a jobbikos plakátokat szedik le, ugyanis a „plakáttörvény” hatálybalépését cezúrának tekintik, így  a terekről országosan a Soros György arcmásával ellátott plakáttengert is eltávolítják. 

A „befolyásos politikus” szerint Orbán Viktor a Soros-plakátokat „teljes győzelemnek” ítéli meg, nem csak azért, mert az ellenzék liberális és baloldali erői, plusz a Jobbik magukat jelölték ki „a migránsokat Magyarországra szabadítani akaró Soros-támogatóknak”, hanem azért is, mert az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu által  Izrael deklarálta: nem antiszemitizmus a Soros-ellenes kormányzati kampány. Az atv.hu értesülései szerint Orbán Viktor miniszterelnök nem szeretné, ha a vizes világbajnokság fókusza a „sorosozásra” tevődne. 

Frissítés

A Kormányzati Tájékoztatási Központ bejelentette: a kormány a legutóbbi nemzeti konzultáció utókampányát eleve két szakaszban, hathetes időtartamra tervezte, ennek megfelelően a második szakasz az eredeti tervek szerint, július 15-én zárul. Ezzel tehát lekerülnek a Soros-plakátok a közterekről.

Közöltél azt is:  kormány azért tartja fontosnak az egyértelmű eredmények széles körű ismertetését, mert a konzultáció témáiban elhúzódó vitákra számít, mindenekelőtt a bevándorlás kérdésében. Jelezték továbbá, hogy a konzultációt sikeresnek tekinti a kormány, mert részvételi rekordot és egyértelmű eredményt hozott: a magyarok nem hagyják, hogy nélkülük döntsenek róluk.

Összesen 210 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sötétbenbújkálóellenforradalmár
2017. július 13. 18:03
Akkor jönnek végre a Mészárosos plakátok? Ne hagyjuk hogy mészáros nevessen! Pontosabban a pofánkba röhögjön.
Ján Fortunák
2017. július 13. 11:19
"Orbán Viktor miniszterelnök ugyanis azt látná jónak, ha a vizes vb győztesei már nem látnák ezeket" Ján Fortunák állampolgár meg azt látná jónak, ha az egész brancs eltakarodna már a sunyiba.
pemete jakab
2017. július 12. 19:30
"Orbán Viktor miniszterelnök nem szeretné, ha a vizes világbajnokság fókusza a „sorosozásra” tevődne." Mivel az idelátogató külföldiek többsége úgysem szavazhatna rá, így azok agyát nem akarja átmosni. Most két hétig lubickolni akar, mutogatva magát a versenyeken. De majd szeptembertől beindul a nagymosás. Viszont minél többet mos a kormány, annál több a szennyes.
pemete jakab
2017. július 12. 19:23
"Kormányzati Tájékoztatási Központ" Leánykori nevén: Agitációs és propaganda osztály.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!