Szervezetten tépked plakátot az Együtt

2017. július 11. 13:41

Budapest több kerületébe is jelentett be demonstrációt az Együtt, melynek keretében rendőri kísérettel távolítják el az eléjük kerülő kormányzati plakátokat.

2017. július 11. 13:41

Budapest számos kerületében szervez demonstrációként bejelentett Soros-plakát-eltávolítást az Együtt. Az Index azt írja, rendőri biztosítással már vasárnap a XVI. kerületben jónéhány plakátot eltávolítottak, pénteken és szombaton pedig a XVIII., XIX., XII. és XXII. kerületekben is akciózni fog a párt.

Ezzel egyébként az Együtt nem sért semmilyen törvényt: a plakáttépés a szabad véleménynyilvánítás részeként kezelendő, és alkotmányos jognak számít. Ugyanakkor a hirdetéseket kihelyező plakátcég plakátonként több, mint tízezer forintos büntetéseket is az érintettek nyakába varrhat.

Mi vagyunk a társadalomnak az a négyötöde, amelyik nem vett részt ebben a nemzeti meghívott konzultációban. (...) Mi a társadalom többségének véleményét képviselve távolítjuk el ezeket a plakátokat” – indokolta az akciót Vajda Zoltán, az Együtt képviselője.

A „Nagytakarítás” néven futó együttös eseményre egyébként a DK is rászervezett: Gyurcsányék pártja „A DK átfesti a Soros-plakátokat” címmel jelentették be saját tiltakozásukat. Ők nem a plakátok letépésével, hanem festékszóróval való átfestésével fognak tiltakozni a kormány plakátkampánya ellen.

Összesen 107 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pepo
2017. július 11. 19:53
szerintem ez tökéletes arra, hogy világos legyen mi lesz a választáskor. elég lesz egy kicsi papír is. 1. fidesz 2. összes többi. lehet X -elni. a táborokat összezárja.
Morgen
2017. július 11. 18:09
Melyik félőrült is az, amelyik zöldséges volt a piacon, mielőtt "meghatározó" politikus lett?
abcd
2017. július 11. 18:03
A plakát megtette kötelességét, a plakát mehet. Tiszta haszon, hogy nem állami pénzen, hanem idióták önszorgalomból, ingyé takarítják el.
flesh ripper
2017. július 11. 17:49
Köszönjük, hogy ezek a léhűtők végre elfoglalják magukat. Két buzimenet között konstruktív tevékenységet folytatnak: tépnek, szakítanak, törnek, zúznak, mázolgatnak, festékszóróznak, füttyögetnek, köpködnek, üvöltöznek, megafonoznak, sátoroznak, dobálóznak, a körúton piknikeznek, fetrengenek bárhol! Alkot az ellenzék.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!