Nincs értelme leváltani Trumpot

2017. július 04. 17:27

A Trump elleni hivatalos eljárás esélye közelít a nullához: az eljárás bonyolult, csak végső esetben vetik be, ha pedig megtörténne, akkor sem lennének előrehozott választások, hanem Mike Pence alelnök lépne elő elnökké. Nem éppen egy demokrata álom.

2017. július 04. 17:27
Szilvay Gergely
Mandiner

Váltsák le azonnal! Impeach him now! – nem csak a tengeren túl tüntetnek Donald Trump leváltásáért, hanem itthon is napról napra kiakad valaki az amerikai elnök eltávolítását követelve. A Trump-győzelem annyira megfeküdte sokak gyomrát, hogy nem volt még elnök, aki ellen ennyiszer felvetették volna az impeachment lehetőségét, amit folyamatosan felszínen tart a média is. 

Már rögtön a beiktatás után arról álmodoztak a The Independent és a Washington Post szerzői, hogy az üzleti érdekeltségei és az elnökség ütköző hivatala okán el lehet távolítani az elnököt; azóta pedig főleg az orosz befolyás kérdésköre az, ami táplálja az ilyesfajta reményeket. Pedig még a baloldali Guardian is igyekezett hűteni a kedélyeket.

Mekkora ennek az esélye és milyen következményekkel jár?

Az impeachent, azaz megvádolás igazából csak a képviselőház döntése szimpla többséggel, ami után jön a tárgyalás – ha jön egyáltalán – a szenátusban, annak kétharmados beleegyezésével. Az elnök, illetve bármilyen hivatalnok csak ezután tekinthető eltávolítottnak.

Eddig a történelem folyamán 19 szövetségi vezető személyiséget vádolt meg a képviselőház. Közülük 15 szövetségi bíró, egy szenátor, egy kormánytag és két elnök volt. Összesen nyolcukat találták bűnösnek, a többiek, köztük a két elnök, maradt hivatalban. 

A két elnök Andrew Johnson volt 1868-ban és Bill Clinton 1998-ban. Johnsont azzal gyanúsították, hogy törvénytelenül váltotta le hadügyminiszterét. Clinton ellen hamis eskü és az igazságszolgáltatás akadályozása volt a vád. Mindkettejüket felmentették. Volt egy harmadik elnök, aki ellen elindult a vádeljárás a képviselőházban, ám ő a szavazás előtt lemondott: Nixon. 

Az amerikai alkotmány második cikkelye szerint az elnököt, alelnököt és más hivatalnokokat árulásért, vesztegetésért, más súlyos bűnökért és rossz viselkedésért lehet eltávolítani hivatalából. Elsőre gumiszabálynak tűnik, de

maga az eljárás elég körülményes, hát még mire úgy döntenek a képviselők, hogy tényleg eljárást indítanak valaki ellen. 

A republikánus Andrew Johnsont a demokrata többség vádolta meg, a demokrata Clintont a republikánus többség. A szenátusi tárgyalás viszont nem találta őket bűnösnek. Jelenleg Trump republikánus elnök egy republikánus többséggel, és bár nem lehetetlen a republikánus képviselők között találni olyanokat, akik nem kedvelik őt, azért egy elnököt megpróbálni eltávolítani igen komoly, végső esetben bevetendő fegyver – nem valószínű, hogy bármilyen republikánus képviselő bevállalná a saját pártjához tartozó elnök ellen. A teljes eljárás ráadásul több hónapot, a nyomozás akár egy évet is igénybe vehet.

Az alkotmány 1967-es, 25. módosítása értelmében van még egy másik mód is az elnök eltávolítására: ha az alelnök és a kabinet tagjai írnak a két ház (képviselőház és szenátus) elnökének, hogy szerintük az elnök nem tudja ellátni kötelességeit. Az elnök azonban megtámadhatja mindezt, ezesetben a törvényhozás két háza kétharmados többséggel dönt az elnök sorsáról. 

Az elnök helyébe mindkét esetben az alelnök lép. De esélytelen, hogy Mike Pence az utóbbi kezdeményezésre vetemedne. Még soha nem is alkalmazták ezt a lehetőséget.

Amit pedig itthon sokan nem tudnak még: Amerikában nincsenek előrehozott választások. Ráadásul az előző három évtized rendes választásain is újraválasztották a hivatalban lévő képviselők, szenátorok 90 százalékát, ha hihetünk az amerikai pártrendszerről és választásokról könyvet író L. Sandy Maiselnek.

Ha az elnököt eltávolítják vagy lemond, akkor az alelnök lép a helyébe, majd a 17 személyes „öröklési listán” az utolsó a belbiztonsági miniszter. 

Trump impeachmentjének az esélye tehát közelít a nullához, az eljárás bonyolult, csak végső esetben vetik be. Ha pedig megtörténne, akkor sem lennének előrehozott választások, hanem Mike Pence alelnök lépne elő elnökké. Nem éppen egy demokrata álom.

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hunnia
2018. augusztus 23. 10:48
Én szerintem most nem is annyira a leváltás miatt támadják, hanem hogy a növeljék a demokratáknak a novemberi vállasztási esélyét.
crey
2017. július 05. 01:15
Trumpot most nem fogják leváltani. Egyelőre a republikánus párt körüli média és Ő maga is minden ellene indított támadást #fakenews-nak titulál, és a legtöbb elefántos szavazó bizony köszöni szépen, de hisz még. Viszont érdemes megnézni a trendet, hogy megválasztása óta 10%-ot nőtt az elutasítottsága, és Februárban került beiktatásra. https://projects.fivethirtyeight.com/trump-approval-ratings/ A legvéresebb szájú konzervatív szavazókat leszámítva egyre kevesebben érzik őt jó választásnak (és itt most nem a demokrata szavazókra gondolok). Viszont amíg ügyesen kiszolgálja a holdudvart (szén- és olajipari mágnások, jó fegyver üzleteket köt Szaúd-Arábiával), addig pozícióban maradhat, ha csak valóban nem borul a bili, és bizonyítani tudják az orosz szálat a választások elsikálása körül, vagy az ominózus fétis felvételeket, amivel állítólag az oroszok zsarolják. Akkor borulhat a bili, mert a republikánusok nem szeretnének kikerülni négy év után a Fehér házból.
illesl
2017. július 04. 20:56
SOROSKLINTONNÉ VÁLTANÁ LE CSAK....
Trapézcső
2017. július 04. 20:36
Mikor váltottak le amerikai elnököt utoljára?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!