Röszkére látogatott Németh Szilárd

2017. június 19. 13:38

Németh Szilárd, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke a röszkei tranzitzónába látogatott. A politikus látogatása utáni sajtótájékoztatóján azt mondta, a határzár és a menekültügyi szabályok biztosítják, hogy ellenőrzés nélkül senki ne léphessen Magyarország és az Európai Unió területére.

2017. június 19. 13:38

A jogi és a fizikai határzár, valamint a tranzitzóna szavatolja Magyarország és Európa biztonságát – jelentette ki Németh Szilárd (Fidesz) hétfőn Röszkén tett látogatása után adott sajtótálékozatójában. A politikus hangsúlyozta: a menedékkérők a tranzitzónában a magyarországi intézményekéhez hasonló ellátást kapnak, az adatok pedig azt mutatják, hogy nagyobb arányban részesülnek nemzetközi védelemben, mint korábban.

Az alelnök közölte, 221 menedékkérő van a röszkei tranzitzónában, ahol a családokat, illetve a 14 és 18 év közötti fiatalokat fogadják. A 4-5 személyes hálóterek jól szigeteltek, a szellőzés és a hőmérséklet egy magyar családi házéhoz hasonló. A közösségi helyiségek között van konyha, mosdó, a kisgyermekeknek foglalkoztató, játszótér és imaszoba is. A felnőtteknek naponta háromszor, a gyerekeknek ötször biztosítanak a vallási előírásoknak megfelelő étkezést. A tranzitzónában folyamatos az egészségügyi ellátás is.

Nincs nyom

A rendőrök a tranzitzónán belül is a jogszabályoknak megfelelően végzik munkájukat, a rendkívüli eseményeket naplóban rögzítik, és nincs annak nyoma, hogy bármikor is kényszerítő eszközt kellett volna alkalmazniuk – hangsúlyozta a politikus.

Az év eleje óta 1340 menekültügyi eljárás fejeződött be jogerősen, első fokon 125 kérelmező kapott nemzetközi védelmet, menekült vagy oltalmazott státuszt. A jogerős döntés megszületéséig a beadástól számítva átlagosan 33 nap telik el. Az elutasító döntés ellen 136 felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be, ez 450-500 embert érint. A bíróság 100 ítéletet hozott, 18 esetben helybenhagyta az elutasító döntést, 82 ügyben pedig új eljárásra kötelezte a hatóságot – tudatta az alelnök.

Bontás vagy sem

Az adatok azt mutatják, hogy a menedékkérők a tranzitzóna működésével nagyobb arányban kapnak nemzetközi védelmet, mint korábban – mondta a politikus, hozzátéve: a szakemberek szerint ennek oka az, hogy megvárják az eljárás befejezését, nem utaznak tovább illegálisan Nyugat-Európába.

Németh Szilárd úgy fogalmazott, az embercsempészek nem tettek le arról, hogy Magyarország felé egyszer szabadon vehetik az irányt. Ezt sokan megígérték nekik, köztük Botka László és mindenki, aki Brüsszelt és Soros Györgyöt támogatja, és arról beszél, hogy jövőre, a választások után le fogják bontatni a kerítést – jelentette ki a fideszes politikus.

(MTI)

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2017. június 19. 17:03
Újabb csapás a menekülttáborra...
noMores
2017. június 19. 16:17
Keves tahobb ember van ma ennel a baromnal a magyar kozeletben...
Mindjárt
2017. június 19. 14:35
Nem lehetne ezt a barmot is kitoloncolni?
na még ez is
2017. június 19. 14:29
"A bíróság 100 ítéletet hozott, 18 esetben helybenhagyta az elutasító döntést, 82 ügyben pedig új eljárásra kötelezte a hatóságot" Azaz a megfellebbezett esetek 18%-ban volt megfelelő az eljárás vagy az azt lezáró döntés a magyar bíróságok szerint. Ez azért annyira nem fényes arány.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!