Orbán: A V4-ek nélkül még most is százezrek áramlanának Európába

2017. június 19. 18:53

Magyarország a V4-eknek hála tudta, hogy nem marad egyedül, amikor határai megvédésének jogáért harcolt – jelentette ki Orbán Viktor a visegrádi országok soros elnökségének átadásán, júliustól ugyanis Magyarország tölti be a visegrádi csoport elnöki tisztségét.

2017. június 19. 18:53

Ha a visegrádi négyek nem fogtak volna össze, akkor még mindig akadálytalanul áramlanának százezrek Európa felé, tovább rontva ezzel a kontinens népeinek biztonságos életét – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Varsóban, a visegrádi országok soros elnökségének ünnepélyes átadásán. Magyarország Lengyelországtól veszi át, és júliustól 2018 júniusáig tölti majd be a V4-csoport (Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia) elnöki tisztségét.

Orbán Viktor a Királyi Várban tartott ünnepségen köszönetet mondott jelen lévő V4-es miniszterelnöktársainak a határvédelemben Magyarországnak nyújtott segítségért. „Nekünk négyünknek az elmúlt két évben nemcsak Magyarországot, hanem Európa déli határait is sikerült megvédeni” – jelentette ki, hozzátéve: a V4-ek támogatása miatt tudta, hogy Magyarország nem marad egyedül, amikor határai megvédésének jogáért küzd.

Hangsúlyozta: sem a gazdasági számokat, sem a biztonságot, sem a kulturális életet, sem pedig a demokrácia minőségét nézve nincs semmi szégyenkeznivalója Közép-Európának. Az Európai Unió nagyot nyert azzal, hogy felvette tagjai közé a közép-európai államokat, és „sokat is várhat még a jövőben ettől a régiótól” – emelte ki a kormányfő. Az, hogy Európában ma „együttműködés-deficit” van, és hiányzik a cselekvés egysége, felértékeli a visegrádi országokat – fogalmazott, életerős, közös célokkal rendelkező, cselekvőképes országokból álló régióként jellemezve Közép-Európát.

Orbán Viktor köszönetét fejezte ki Beata Szydlo lengyel miniszterelnöknek országa V4-elnökségéért, amelyet rendkívül sikeresnek minősített, és szerinte méltó befejezése lesz, amikor néhány nap múlva az új francia elnökkel, Emmanuel Macronnal találkoznak majd a négyek.

Mi következünk

A július 1-jén kezdődő magyar V4-elnökségről a miniszterelnök azt mondta: a magyarokat Közép-Európában értik meg a leginkább, a térségben vannak a kontinensnek azok a rejtett gazdasági és kulturális tartalékai, amelyek „ha egyszer megmozdulnak, akkor nagyot fog nézni majd Európa és a világ”.

Miniszterelnöktársaitól azt kérte, hogy a gazdasági együttműködés bátorítása, a diplomáciai kapcsolatok építése és a négy ország tekintélyének növelése mellett fektessenek hangsúlyt a fiatal nemzedékekre, hozzanak létre ösztöndíjakat, szervezzenek gyakornoki programokat. „Tegyük lehetővé a fiatal nemzedék számára is, hogy átélhesse azt, amit mi közép-európaiságnak nevezünk!” – szorgalmazta Orbán Viktor, aki szerint Közép-Európa tartósan is Európa leggyorsabban fejlődő régiója maradhat. „A magyar elnökség egy évét ennek a célnak fogjuk alárendelni” – zárta szavait.

(MTI)

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
V.A.Lucky
2017. június 20. 13:45
WTF? Mit ugat már megint ez a csuti kretén? A V4ek megállították a mit? A V3 meg néz bután, mert mi a fütyi köze van a lengyeleknek-szlovákoknak-cseheknek ehhez? :) A V1 vagyis mi sem állított meg semmit csak átlapátolta magyarosan a szomszédhoz a szart!
csuka
2017. június 20. 08:57
"A V4-ek nélkül még most is százezrek áramlanának Európába" --- Csak szólok: Most is százezrek áramlanak be ajrépába.
áfonya
2017. június 20. 08:14
Ballibsik bomlasztanak mintha Ficó ....... ez az eredeti kép. http://kephost.com/image/0lZM
áfonya
2017. június 20. 01:55
Firkász az eredeti képet rakd fel. http://kephost.com/image/0lZM
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!