Orbán világában nem létezik az ellenzék

2017. február 11. 11:45

A mai Orbán egyértelműen elit-, és értelmiség-ellenes: bár szavakban a liberális világrendet támadja, ténylegesen olyan konszenzusok felrúgását élteti, amit eddig a konzervatív körök is osztottak.

2017. február 11. 11:45
Reiner Roland
24.hu

„A mai Orbán egyértelműen elit-, és értelmiség-ellenes: bár szavakban a liberális világrendet támadja, ténylegesen olyan konszenzusok felrúgását élteti, amit eddig a konzervatív körök is osztottak.

A demokrácia, a szólásszabadság, a szabad piac, a globalizáció, a modernitás önmagukban ugyanis nem kizárólag baloldali, vagy liberális értékek, ezek támadása pedig nem jobboldali politika.

Orbán Viktor hatalmát ma valójában az a legfeljebb alsó-középosztálybeli, a globális versenyből vesztesként kikerülő, biztonságában fenyegetett, gyakran konkrétan szegénységben élő választók tömege fenyegeti, akikhez ez a beszéd szólt és akikhez az ellenzék nem ér el. A Jobbik sikerét egyébként éppen az jelentette, hogy 2009-2010-ben meg tudta szólítani e szavazók jelentős részét, a néppártosodás mellett azonban nem maradt elég energia annak megakadályozására, hogy e választókat a Fidesz elkezdje megszerezni. A baloldali-liberális pártok pedig a 2010-es választás óta döntően a modernizációs központokba szorultak: inkább nagyvárosi, inkább képzett szavazóik nagyon tudatosan állnak szemben Orbán elképzeléseivel, ám a szavazótábor, amit ez az ideológiai keret tart össze, ma Magyarországon nem fog tudni választást nyerni.” 

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 137 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dénia
2017. február 13. 11:26
Szóval az orbáni diktatúra hibája, hogy nincs Magyarországon normális ellenzék, aki valós szavazói rétegeket képviselne. Szerintem az kizárólag a ballib ellenzék hibája, ha ők nem magyar társadalmi rétegeket akarnak képviselni, sőt, azokat le is nézik, hanem kizárólag a külföldi erőket akarják megjeleníteni.
Szőke Ciklon
2017. február 13. 11:14
Jó hírem van a balliberális kommentelők számára, akik keresik a balliberális médiában manapság olyan sokat emlegetett baloldali elitet, értelmiséget. Valamelyik nap láttam róluk több exkluzív fotót az interneten. Az index még riportot is készített az értelmiségi találkozóról. Csak úgy sugárzott az értelem az arcokról. Ott voltak egytől-egyig a Farkasházy, egy emberöltő alatt,kemény, szorgos munkával összekuporgatott balatoni odujában, valamelyik elit-találkozón. Címeres egy banda volt. Volt ott adócsaló, ingatlan panamás, jó pénzért lobbizó, csődbüntettes, kábszeres, sima tolvaj. A kisstílű rágalmazó, hazug, becsületsértő, áruházi tolvaj már a tisztességesebbek közé tartozott. Egy tisztességes bíróság, (már ha lenne olyan) ott a helyszínen kioszthatott volna 150 évet közöttük.
Peter8811
2017. február 13. 11:06
"Orbán világában nem létezik az ellenzék" Szerintem a mondat így helyes Orbán valagában leledzik az ellenzék.
nyugalom
2017. február 12. 13:32
Lát itt valaki értékelhető, komolyan vehető ellenzéket? Erről az ellenzék tehet, nem Orbán. Fordítva tetszik ülni a lovon!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!