Brekegés

2017. január 11. 20:44

Ha az egyszerű halandó másként gondol a civil szervezetek képviselőire, akkor máris megláthatja, hogy annyira nem is anyátlanok ők, és a szent célok elérése és az értük való küzdelem azért korántsem önzetlen cselekedetek sorában merül ki.

2017. január 11. 20:44
Nagy Ottó
Magyar Hírlap

„Ilyen tetszhalott állapotból ébredtek most fel hirtelen a liberálisok, teljes nevüket nem írom le, mert álpártról van szó, amely jelentéktelensége miatt még a becézést sem érdemli meg. Maradjunk annyiban, hogy Fodor Gáborék, mint a spéci képességekkel rendelkező alaszkai erdei béka, amelynek fagyálló van a vérében, most hirtelen kiolvadtak. Fodorék tehát most eszméltek és reagáltak a miniszterelnök egy december végi interjújára, amelyben azt mondta, hogy van olyan kormányzati terv, amely arra kötelezné a nem kormányzati szervek tisztségviselőit, hogy vagyonnyilatkozatot tegyenek. Ami ugye vérfagyasztó, mert az egyszerű halandó kicsit megszállottként képzeli el, először legalábbis, a civil szervezetek képviselőit, akik mindig valamely jó ügyért küzdenek, és annyira elszántak, hogy a saját gyarapodásukat is a szent cél mögé rendelik, feláldoznak érte mindent, még az anyagi jólétet és a biztonságot is. Ha az egyszerű halandó másként gondol a civil szervezetek képviselőire, akkor máris megláthatja, hogy annyira nem is anyátlanok ők, és a szent célok elérése és az értük való küzdelem azért korántsem önzetlen cselekedetek sorában merül ki, hanem bizony ők is olyan szentek, ha esetükben lehet ilyen képzavarral élni, akiknek maguk felé hajlik a kezük. Hogy egészen pontosan mennyire is, azt szeretné most kideríteni, egyelőre csak a tervek szintjén a kormányzat, esetleg azt is, hogy a Soros-dollárok hová is gurulnak, és milyen szent magáncélokat szolgálnak pontosan. Ez elől persze hogy elugranának még a legzöldebb ligetvédők is, nemhogy azok, akik sokkal nagyobb tétekben játszanak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luisbathhelena
2017. január 12. 08:47
"alaszkai erdei béka" Az a kanadai erdei béka (Rana silvestris) A többi stimmel.
chinasky
2017. január 11. 23:20
Ottó. baszogatott már téged a nav? próbálnál elugrani előle?:)
chinasky
2017. január 11. 23:18
hú de izgi. vajon találnak majd kerti stadionokat a vegzálás során?
Zokni
2017. január 11. 22:00
"...van olyan kormányzati terv, amely arra kötelezné a nem kormányzati szervek tisztségviselőit, hogy vagyonnyilatkozatot tegyenek..." - írja. Ugyebár azt tisztázzuk, hogy a civil szervezetek pontosan azért civilek, mert NEM az állami rendszer részei. Az állami tisztségviselők meg azért kötelezhetők vagyonnyilatkozatra, mert a közösség pénzéből tartják fenn magukat. És mert hatalom birtokában vannak, melyet a közösség bizalmának köszönhetnek. Amiért különleges felelősség terheli őket. Egy civil szervezet vezetője pontosan annyira felel a rábízott vagyonért, és a nyújtott szolgáltatásért az intézményt működtető közösség, vagy személyek előtt, mint amennyire egy vállalkozás vezetője a vállalkozás tulajdonosai előtt. Ha az utóbbi nem kér ehhez vagyonnyilatkozatot, akkor az előbbi sem kötelezhető erre. (Ezért egyébként az ötlet un. "alaptörvény" ellenes is lehet.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!