Jobbik: Legyenek nyilvánosak a közpénzes szerződések!

2017. január 10. 16:35

A Jobbik csak azt a közpénzt tartalmazó szerződést tartaná érvényesnek, amelyet nyilvánosságra hoztak.

2017. január 10. 16:35

Staudt Gábor, a Jobbik frakcióvezető-helyettese keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy határozati javaslatot nyújtanak be arra vonatkozóan a parlamentnek, hogy csak azt a közpénzt tartalmazó szerződés legyen érvényes, amelyet nyilvánosságra hoztak. Ebben a sarokpontokat határoznák meg a kormány számára, a részleteket – például hogy legyen-e összeghatár – pedig a Ház vitatná meg.

A jobbikos politikus egy automatizmust hiányolt, szerinte ma sok esetben a sajtó és az ellenzék sem tudja, milyen szerződéshez szeretne hozzáférni, legfeljebb a „jéghegy csúcsát tudja megcsócsálni”. Szóvá tette azt is, hogy sok esetben visszautasítják az adatok kiadását. Értékelése szerint egy ilyen érvényességi feltétel esetén mindenkinek érdeke lenne a nyilvánosságra hozatal. Staudt Gábor egy internetes felület működtetését várja a kormánytól, s amennyiben azon nem jelenik meg egy közpénzt érintő szerződés, az meg nem kötöttnek minősülne.

Az MTI kérdésére megerősítette, hogy 2015-ben már volt hasonló javaslata, amelyet akkor nem fogadtak el, most azonban egy fél ciklus eltelt és szavai szerint sokkal rosszabb lett a helyzet, így újra aktuális az. (MTI)

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2017. január 12. 10:32
Eszeteknél vagytok? A világ elé tárnátok a Fidesz összes mocskosságát? A torkotokat elvágják inkább! "Jobbik: Legyenek nyilvánosak a közpénzes szerződések!"
BőröndÖdön
2017. január 10. 21:30
Már megint lájkolnom kell a jobbikot...
Fer70
2017. január 10. 20:46
8-ból 7: http://www.direkt36.hu/2016/03/02/igy-fizet-a-vezetok-rokonainak-a-jobbik/ Á, és ez nem nepotizmus, nem sógor, koma, jóbarát, asszony stb, á! Ez tudjátok mi? "a politikusok hozzátartozóival „kizárólag a szakmai teljesítményük miatt” szerződtek" mert "„Jobbik frakció személyzeti politikájában nem játszik szerepet a családi kapcsolat, a személyeket és vállalkozásokat pusztán érdemeik alapján kérjük fel feladatokra”. Na jól van, lehet kussolni fiúk, nem kicsit, nagyon!!! Ennyi.
Mich
2017. január 10. 20:00
Úgy látszik, a Jobbik már nem akar kormányozni...! ...mert hatalmon biztos inkább sutyiban kezelné az ügyeket, és főleg a pénzt..., csakúgy, mint a libsibolsi elvtársak...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!