Kövér: Nem akarjuk a Soros-félék nyitott társadalmát

2015. december 13. 12:37

A házelnök is felszólalt a Fidesz kongresszusán, például arról is beszélt, hogy ha a Fidesz nem akar az MSZP sorsára jutni, akkor be kell vonnia a fiatalokat. Kövér László aztán kifejtette, hogy nem akarják a Soros-félék nyitott társadalmát, azt viszont szeretnék, ha a lányaik az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekik.

2015. december 13. 12:37

A szervezetépítést, a 2018-as választásra felkészülést nevezte az új Fidesz-elnökség egyik legfontosabb feladatának Kövér László házelnök, a Fidesz választmányi elnöke a kormánypárt XXVI., tisztújító kongresszusán, Budapesten. A politikus szerint a Fidesznek – Kelet- és Közép-Európa legerősebb politikai közösségének – szembe kell néznie azzal, hogy ha nem akar az MSZP sorsára jutni, vagyis ha nem akarja nyugdíjasklubok hálózatává „aszalni” a szövetséget, akkor be kell vonnia a fiatalokat. Ez mindenkinek feladata a pártban, mert „minden Fidesz-tag felelős minden Fidesz-tagért” – hangsúlyozta.

Az Országgyűlés elnöke azt is mondta, „nagy párt vagyunk, sokféle ember, sokféle érdek”. „Próbáljunk meg ezekkel együtt élni úgy, hogy a közjó szolgálata tekintetében semmilyen felróható hibát ne kövessünk el a közvélemény szemében”. Figyelmeztetőleg hatott – elevenítette fel – a két elveszített időközi országgyűlési választás – Veszprémben és Tapolcán – és az így elveszített kétharmados parlamenti mandátumtöbbség.

„Reális alternatívát felmutatni képes ellenzék nélkül önmagunkkal kell megküzdenünk” - fogalmazott, jelezve, hogy ebben a helyzetben a „belső ellentétek” szükségképpen felnagyítódnak, ami „a felelősségünket csak felerősíti”. A belső ellentétekről annyit mondott: soha nem tartottak igényt több bizalomra és megbecsülésre a választóktól, mint amennyit egymás iránt tanúsítanak a közösségen belül.

Lányok, szüljetek!

Kövér László arról is beszélt, „tudjuk, mit akarunk és mit nem”. „Nem akarjuk a Soros-félék nyitott társadalmát”, „nem akarjuk a genderőrületet”, és azt sem – fogalmazott –, hogy Magyarország olyan jövőtlen társadalommá váljon, ahol „férfigyűlölő nők” és „feminin férfiak” a gyermekekben, családokban csak az önmegvalósítás akadályát látják. „Szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk” – tette hozzá.

Nem akarjuk a multikultit” sem – folytatta a politikus –, mert „ami ma Európában van, az nem multikulturalizmus a szó valódi értelmében”, hanem egy olyan kísérlet, ami „gyökértelen barbárok szállásterületévé” alakítaná át a kontinenst. Az európai politikáról Kövér László úgy fogalmazott, Magyarországnak az a tét, hogy vagy „egy Európai Egyesült Államok” periférikus tartományaként végzi a történelmét, vagy egy sokszínű Közép-Európában megőrzi nemzeti szuverenitását. „Levegőt akarunk, szabad levegőt: önálló magyar Magyarországot akarunk, keresztény kultúránk, hagyományaink megőrzését, a nemzetek Európáját” – mondta a házelnök, választmányi elnök.

Összesen 379 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ptiszai
2015. december 14. 15:31
156 baromnak tetszik Kövér szövege. Kövér be is zárta a Parlamentet! Nem mehet be ülésre a média, nyilvánosság megszűnt. Köztévé sem közvetíti az üléseket. Tényleg ez kell a fidesz szavazónak? Orbán megmondja a fideszes szavazónk hogyan éljen?
ptiszai
2015. december 14. 15:27
Középkori szöveg, plusz bezárkózás. Majd ők megmondják a népnek mi jó nekik, majd ellopnak mindent. Nők maradjanak a kuktánál, ezt üzeni a volt komcsi Kövér.
ppix
2015. december 14. 12:53
Itt meg egy nemzetközi összehasonlítás arról, hogy vajon a soros szívja-e a vérünket, vagy a korrupt politikusok tartanak-e fent versenyképtelen, az ország gazdaságát megnyomorító, mindent szarrá adóztató, a fejlettségi szintünk mellett elviselhetetlenül terpeszkedő kövér államot... http://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/File:Total_tax_revenue_by_Member_States_and_EFTA_countries,_2013_and_2014,_%25_of_GDP.png Ezt is nyilván a soros kényszeríti ránk, nem a komcsifidesz férgek építik maguknak a trágyadombot, amiből élősködve királykodhatnak... Ja, és a kormány igéreteivel ellentétben nő az állami újraelosztás, a társadalom kirablása... A régiós versenytársaknál 3-5%-al kisebb állami vízfejet cipelnek, vesztésre vagyunk itélve... Még több üres stadiont a népnek, előre elvtársak!!! A párttal a néppel egy az utunk! Lásd Venezuela, Argentína...
Birkaisztán
2015. december 14. 11:47
ppix [Hozzászóló kiszűrése] 2015. december 13. 19:47 "Nem akarjuk a Soros-félék nyitott társadalmát" Nyihahaha, a sok fasz egyelőre még bekajálja ezt a nemzetvédő retorikát, de aztán elmennek a plázába vásárolni, Mennyire igazad van Fideszes ismerőseim a Nem leszünk gyarmat című folytatásos CÖF-ös szappanopera felvonulása után rohannak a zsidóplázákba akciós plazma TV-t venni Törnek zőznak, egymás kezéből kapják ki ég véletlenül se vennének MAGYAR! árut, hiszen a szlovák áfacsalt occóbb Alig van aki termelőtől, piacon vásárol, pedig kő gazdagok, de fillérbaszó köcsögök
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!