A Kúria elutasította a DK felülvizsgálati kérelmét

2014. április 29. 17:26

Elutasította a Demokratikus Koalíció felülvizsgálati kérelmét és helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság azon határozatát a Kúria, amely visszautasította a DK azon kérését, hogy tagot delegálhasson a testületbe. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke Csiha Juditot küldte volna az NVB-be.

2014. április 29. 17:26

A Kúria elutasította a Demokratikus Koalíció (DK) felülvizsgálati kérelmét és helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozatát, amely visszautasította a DK-nak a testületbe delegált tagját – derül ki a Kúria honlapján közzétett végzésből.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke április 22-én jelentette be az NVB-nél, hogy az EP-választásra (a listaállítás jogán) Csiha Juditot delegálja a testületbe. 
 
Az NVB-ben múlt héten pénteken vita alakult ki a kérdés megítélésében. A vita alapja az volt, hogy az országgyűlési és az európai parlamenti választási eljárás néhány hétig „párhuzamosan fut” egymás mellett, és az egyes választásokon listát állító pártok, illetve pártszövetségek egy-egy tagot delegálhatnak a testületbe. Az országgyűlési választásokra közös listát állító baloldali összefogás pártjai egy tagot delegálhattak a testületbe, de az EP-választáson a szövetség tagjai közül többen már külön indulnak, ezért nem volt egyértelmű annak megítélése, hogy az EP-választáson listát állító DK küldhet-e saját delegáltat az NVB-be.
 
Az NVB végül visszautasította a kérelmet, arra hivatkozva, hogy az MSZP-Együtt-PM-DK-MLP az országgyűlési választásra közösen állított jelöltet és ennek jogán közösen is bízták meg az NVB-be Litresits Andrást, aki azóta is tagja a testületnek. Az NVB jogértelmezése szerint a jelölőszervezetek a bizottságba kizárólag egy tagot bízhatnak meg, és a DK-nak már van egy delegáltja a testületben. 
 
Az NVB határozata ellen a DK nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a Kúriához. Hivatkoztak arra, hogy jogértelmezésük szerint ha az országgyűlési választásokon közös listát állító pártok az európai parlamenti választásokon külön listát állítanak, akkor delegálhatnak újabb tagot. Ennek –  véleményük szerint – az az indoka, hogy a korábbi érdekazonosság megszűnt, sőt az Európai Parlament tagjainak választásán versenytársként indulnak, és az ezzel ellentétes jogértelmezés ellentétes az esélyegyenlőség választási eljárási követelményével. 
 
A Kúria szerint azonban a felülvizsgálati kérelem nem megalapozott. A Kúria úgy ítélte meg, hogy éppen az sértené az esélyegyenlőség elvét, ha a közös pártlistát állító szervezetek által delegált tag mellé – a megbízás megszűnését megelőzően – újabb tagokat delegálhatnának a korábbi közös jelölőszervezetek külön-külön is, mivel így ezen jelölőszervezetek válnának túlreprezentálttá. 
 
A Kúria osztja a Nemzeti Választási Bizottság azon álláspontját, hogy az esélyegyenlőség érvényesítése érdekében egy jelölőszervezetnek csak egy megbízott tagja lehet a Nemzeti Választási Bizottságban, annak ellenére is, ha egyébként több jogcímen is jogosult lenne tag delegálására.
   
A Kúria utalt arra is, hogy a jelölőszervezetek által „a választási bizottságba történő delegálás a képviseleten és nem a versenyen alapul”, és „a jelölőszervezet (szervezetek) által megbízott tag a választási bizottság feladatainak közös ellátásában és nem a pártok választási versengésében vesz részt”.
 
A Kúria határozata ellen nincs mód további jogorvoslatra. Az országgyűlési választáson listát állító pártok delegáltjainak mandátuma május 6-án, a parlament alakuló ülésével megszűnik.

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sankóci
2014. május 02. 04:23
Ferencünket fenékbe Kúriák
S0ma
2014. április 29. 22:15
Borzasztó tragédia! Hogy bírjuk ki!
Türelem
2014. április 29. 18:52
Miközben mi az ilyen idiótákkal, pszichiátriai betegekkel foglalkozunk, mint gyurcsány, addig az olasz határrendőrség parancsnoka drámai képet festett fel a várható migrációs hullámról. Értékelése szerint közel egy millió ember készülődik Afrikában ahhoz, hogy illegálisan átlépje az olasz határt, s belépjen Európába. Az olasz idegenrendészet már képtelen kezelni a problémát, Európa rohan a saját vesztébe. S mindez kinek köszönhető? Hát a nemzetközi ballib tevékenységének. Az olasz baloldal potenciális szövetségesként tekint a migránsokra, saját nemzettársaikkal szemben. A haza ballib a cigányságot használja fegyverként a magyarság ellen, de gátlástalanul kész lenne élni az olasz "testvérpártok" gyakorlatával, azaz szintén szövetségest látnak a magyarsággal szemben a migránsokban. Hogy mindezt ne tudják uniós szinten elérni, ahhoz keményen le kellőket mosni az EP választásokon. A magyar és az európai ballib saját nemzetük, Európa árulói. Élükön a magyarság árulójával, a csatorna patkány gyurcsánnyal.
Berecskereki
2014. április 29. 18:45
Összefogás, segítségnyújtás Bolond felmászik a fára, de lejönni nem tud. Odamegy a másik bolond, feldob neki egy kötelet: - Ezt kössed a derekadra, én meg majd lehúzlak..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!