Rogán ismételten átírta vagyonnyilatkozatát

2014. március 31. 19:12

A legújabb verzió szerint Rogán március 21-én megduplázódott lakása nem 149, hanem 185 négyzetméteres. A fideszes politikusnak ezen kívül egy 40 négyzetméteres II. kerületi ingatlanja is van, ami szintén csak most került bele a dokumentumba.

2014. március 31. 19:12

Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke vette észre, és posztolta Facebook-oldalán Rogán Antal vagyonnyilatkozatának ismételt módosítását: „Egy hét leforgása alatt közel 100 millió forintnyi vagyont vallott be 3-4 év késéssel Rogán Antal! Gratulálunk! Bekerült a vagyonnyilatkozatba az eddig eltitkolt 50% tulajdonrésze a 100 milliós ingatlanban, a lakása valós mérete, a garázs és a tároló. Tehát már tudjuk, mije van ebben az élpületegyüttesben. De még mindig nem tudjuk MIBŐL van! Ugyanis a vagyonnyilatkozatokból egyáltalán nem látszik, hogy honnan szerzett az alpolgármesterével együtt több, mint 300 milliós vagyont az elmúlt 5 évben.”

Rogán Antal először március 21-én módosított, akkor arra, hogy nem 50, hanem 100 százalékos tulajdonában áll az ingatlan. Vagyonnyilatkozatának legújabb verziója szerint a március 21-én 149 négyzetméteresre javított lakása valójában 185 négyzetméteres, amit ha a felesége nevén szereplő 70 négyzetméterrel összeadunk, 225 négyzetmétert kapunk. A lakás újbóli bővülését egy beépített télikert okozta.

A fideszes politikus beleírt még vagyonnyilatkozatába egy II. kerületi 40 négyzetméteres ingatlant és egy tárolós teremgarázst is. A legfrissebb változtatásokból kiderül: egy magánszemély vele szembeni tartozása 800 ezer forinttal nőtt, valamint egy Bak Imre-festményt is vásárolt a Fidesz politikusa.

Ide tartozik az is, hogy hétfőn az Együtt-PM és az MSZP sajtótájékoztatót tartott az ügyben, ahol Juhász Péter és Kerék-Bárczy Szabolcs azt kérték a kormányfőtől, vonja vissza Rogán jelöltségét. Az Index tudósítása szerint az MTI nem tartotta fontosnak, hogy megjelenjen a rendezvényen. Mikor a lap megkérdezte erről Lencsó Ritát, az MTVA sajtófőnökét, ő azt válaszolta, hogy az MTVA nem áll kommunikációs kapcsolatban az Indexszel, amíg a lap egyik újságírója nyilvánosan meg nem követi az MTVA egyik műsorvezetőjét, még akkor is, ha az ügyben indított pert az MTVA elvesztette.

Összesen 170 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2014. április 01. 11:08
Az alvezérek nagyon belejöttek...
Radio Silicon
2014. április 01. 11:05
Rogán Tóninak vége, hasonlóképpen a Szijjártó Petinek is, mert a Kókának ő bulizta ki az útlevelet. Árulókra nincs szükség.
csuka
2014. április 01. 09:18
Lopunk, csalunk, hazudunk. FIDESZ-esek vagyunk.
Wazze
2014. április 01. 07:50
Vujity- truttyon Rogán- buzi páva.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!