Piacgazdaság

2012. szeptember 22. 11:34

Aki eddig nem értette, mit is jelentett januárban az a mondat, hogy NEM LESZÜNK GYARMAT, az most már igazán észbe kaphatna.

2012. szeptember 22. 11:34
Bayer Zsolt
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap

„A cseh állam százmillió eurós támogatást nyújt a cseh állami légitársaságnak. Az Európai Bizottság megvizsgálta az ügyletet, és rendben találta. A cseh állami légitársaság hozzájuthat az állami támogatáshoz. S ezzel a döntésével az Európai Bizottság egyszersmind jóváhagyta azt a 2,5 milliárd koronás támogatást is, amelyet a cseh állam még 2009-ben nyújtott a cseh állami légitársaságnak.

Ugyanez az Európai Bizottság 2012. január 9-én, hétfőn a következő döntést hozta: mivel a magyar állam tiltott állami támogatásokat juttatott a Malévnak 2007 és 2010 között, a magyar nemzeti légitársaságnak »vissza kell fizetnie a jogtalanul juttatott állami támogatást«. Ez az összeg 88 milliárd forint volt. Scheiring Gábor akkor a blogjában mindjárt idézte is a legfontosabb tudnivalót: »A Bán, S. Szabó & Partners ügyvédi iroda szerint például egy esetleges csőd esetén sem fogja eltűrni az Európai Bizottság, hogy nem vagy késlekedve hajtsa végre a Malév a tiltott állami támogatások visszafizetését (…).«

És nem tűrte el. A Malév pedig megszűnt.

Azért ilyenkor talán azok is eltöprengenek egy pillanatra, akik ájultan rajonganak az unióért és a piacgazdaságért. Akik szerint nincs jobb szabályozó, mint a »szabad« piac, s nincsen fontosabb az életünkben, mint a dereguláció, privatizáció, liberalizáció szentháromsága. (...)

Aki eddig nem értette, mit is jelentett januárban az a mondat, hogy NEM LESZÜNK GYARMAT, az most már igazán észbe kaphatna. És belevéshetné agyába a régi, ósdinak tűnő, ám annál inkább megfellebbezhetetlen igazságot: gyáva népnek nincs hazája.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 124 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
=nessuno=
2012. szeptember 23. 13:25
Nekem nem hiányzik a Malév. Megszűnt egy állami pénztemető. Aki utazni akar és van rá anyagi lehetősége, megteheti. MÁV sem hiányozna egy percig sem.
nyugalmazott tanár
2012. szeptember 23. 09:03
"Aki eddig nem értette, mit is jelentett januárban az a mondat, hogy NEM LESZÜNK GYARMAT, az most már igazán észbe kaphatna." Nem fog. Mert vagy annyira agymosott áldozat, vagy mert nem akar észbekapni. (Neki "jobban tejel" a hazaárulás. Mi lényege.)
bmucsai
2012. szeptember 23. 08:28
Épp itt az ideje az uniós tagság felfüggesztésének. Aki elindítja ez ügyben a népszavazást arra szavazok 2014-ben.
tarackos
2012. szeptember 22. 22:27
Zsoltika, nagyon hülyének de inkább seggnek kell lenni ahhoz, hogy vki ne tudjon különbséget tenni állami támogatás és TILTOTT(!) állami támogatás között. Sztem te nem vagy ennyire hülye bár seggnek segg vagy. Azaz arcátlanul hazudsz! Ismerős ez, nem volt olyan rég amikor hazudtak reggel délben és este. Hiába a sváb név és a szlovák rendszám a lelked mindörökké vörös...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!