Baltával faragott Nagy-Magyarország

„A Mandineren olvasható értelmes írás meg is vizsgálta ezeket a szempontokat, és rövid tanakodás után tulajdonképpen arra jutott, hogy a fideszes képviselő egy marha. Ezzel a megállapítással már csak azért is nehéz lenne őszintén vitatkozni, mert hazánk esetében a hadászati képesség minimuma találkozik a gazdasági kudarc maximumával, még ha egy határmódosításhoz nincs is feltétlenül szükség tankokra és bankokra, ártani nyilván nem ártanak. Diplomácia nélkül viszont nem megy. A Fidesz univerzumában az akarat ugyan mindent legyőz, még a matematikát és a logikát is, az elemi erkölcsről nem is beszélve, de az új határokat mégis csak szentesíteniük kell valakiknek, akik az úgynevezett külvilág részei. Márpedig az Orbán-kormánynak két év alatt sikerült elérnie, hogy a trianoni békeszerződést megelőző háború valamennyi szembenálló fele, az egykori Antant, a Kisantant, valamint a Központi hatalmak országai egységesen ellenségesek legyenek vele szemben, ami figyelemreméltó stratégiai érzékre vall.

A jobboldalon szokás arról ábrándozni, hogy csak a különadók miatt utálják a kormányunkat ennyire (holott nem), és az a diplomáciai karantén, amelybe került, szükségszerű következménye annak a szabadságharcnak, amiben nekünk van igazunk (holott nincs), de a következményeket tekintve mindegy is: a határrevízió ügyében összehívott konferencián a tárgyalóasztal egyik oldalán az összes olyan vezető ülne, akit a magyar kormány az elmúlt években átvert és megsértett (egyéb jellemzőjük: ők döntenek a határokról), a másikon a mi miniszterelnökünk egymagában, abban reménykedve, hogy legalább a frissen lájkolt kínai és azerbajdzsáni kollégái nem hagyják magára (holott de).

Ha nagyon ügyesen járná azt a pávatáncot, akkor csak a Tiszántúlt csatolnák el.”