Ferenczi: Sikeres volt a Jobbik devecseri demonstrációja

2012. augusztus 10. 18:08

Ferenczi Gábor jobbikos képviselő közlése szerint pártja békés szándékkal szervezett demonstrációt Devecserbe és a rendőröknek elő kellett volna állítaniuk a szabálytalankodókat és a dobálókat.

2012. augusztus 10. 18:08

A Veszprém megyei városban a Jobbik és több jobboldali radikális szervezet múlt vasárnap tartott Élni és élni hagyni – demonstráció a jogos magyar önvédelemért elnevezéssel megmozdulást.

Ferenczi Gábor, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteken, Devecserben tartott sajtótájékoztatóján úgy ítélte meg, hogy a rendőrség hibát követett el, amikor nem állította elő a szabálytalankodókat, és nem lépett fel azokkal szemben, akik nem megfelelően viselkedtek.

Elismerte, hogy a szervezők is hibát követtek el, „nem álltak a helyzet magaslatán”, a rendezvényt nem hivatásos szakemberekkel, hanem „lelkes aktivistákkal” biztosították, akiknek a létszáma kevés volt a megjelent ezerkétszáz fős tömeghez viszonyítva. Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint fel kellett volna-e oszlatnia a rendőrségnek a megmozdulást, nemmel válaszolt, mivel – mondta – a többség békésen vonult. „A rendőrségnek meg kellett volna védenie a házak kapui mögött tartózkodókat és a menetben résztvevőket is” – fogalmazott.

A szervezők nevében a demonstrációt sikeresnek nevezte, szerinte a megerősített járőrszolgálatnak augusztus 31-e után is meg kell maradnia Devecserben. A belügyminisztertől és az országos rendőrfőkapitánytól a rendőrőrs megerősítését kérte.

Egy videofelvétel szerint a jobbikos képviselő a felvonuláson, miután fejbe dobták, azt mondta: „a mieink voltak”. Orbán Imre, a párt alelnöke viszont azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy a kő szerintük az egyik ház udvaráról érkezett. Erre az ellentmondásra a képviselő úgy reagált: háttal állt annak a háznak, ahol az az incidens történt, ami miatt a menet megállt. A tömeggel szemben állva érte a találat, ahol a demonstrálók voltak, nem látta, hogy ki dobta meg – jelentette ki, hozzátéve: ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, a dobás érkezhetett a szemközti házból, a tömegből, vagy az utca túloldaláról is, a rendőrség feladata megtalálni az elkövetőt.

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jégecet
2012. augusztus 11. 12:18
"Ferenczi Gábor, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteken, Devecserben tartott sajtótájékoztatóján úgy ítélte meg, hogy a rendőrség hibát követett el, amikor nem állította elő a szabálytalankodókat, és nem lépett fel azokkal szemben, akik nem megfelelően viselkedtek." Kezdhették volna a Betyársereg vezérével: - „A cigány fajta úgy van kódolva, hogy benne van a bűnözés”- mondta. Szerinte a cionisták irányítanak és ők lázítják a cigányokat is. „Én magamat rasszistának vallom és ki fogok állni emellett, nem fogjuk ezt az életteret enged egy alfajnak”. „Genetikailag kódolt hulladékokat ki kell irtani a közéletből”. „Eltapossuk azt a jelenséget, amit ki kell irtani az életünkből”.
ketroot
2012. augusztus 11. 11:52
Azért van bőr a pofáján.
Gyurcsány Viktor
2012. augusztus 11. 10:28
Egyetértek vele, egy Jobbik-képviselőnek beverték az arcát, ez valóban siker! Reméljük, még sok ilyet láthatunk a rendezvényeiken.
haza.fi
2012. augusztus 10. 21:27
Ezt a barmot! –nem ütött eléggé az a kő – avagy ja - a jobbiknak akkor sikeres egy akció ha legalább egy kis vér folyik – szörnyű, hogy ezt ma Magyarországon végig kell nézni, ahogy az is, hogy a kormányunk megengedi, hogy ilyen uszító beszédek elhangzanak köztereken és ilyen felvonulásokat megszervezzenek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!