Félidő: sikerek és körvonalazódó balhék

2012. augusztus 06. 08:56

A siker mindent megszépít, mindent igazol, nincs ok magyarázkodásra, és ráadásul sok szülője van, míg a kudarc nyomában sok árva gyerek marad.

2012. augusztus 06. 08:56
Kovács Zoltán
Kovács Zoltán
hvg.hu

A szakértőt az különbözteti meg a szimpla kibictől, hogy az képes előre végiggondolni, hogyan alakul a meccs, milyen lesz az úszás, sőt a szakértő még attól is szakértő, hogy ha nem úgy alakul, ahogy ő megjósolta, akkor azt is elmagyarázza, hogy tévedésének milyen szakmai okai voltak, tévedése ilyenformán szigorúan szakmai alapú lesz. Ez egy tévénéző számára igen-igen szórakoztató. A kibic pedig a szakértővel szemben azért kibic csak, mert összevissza beszél, és akkor sem lesz igaza, ha a szakértővel szemben, mondjuk, helyesen tippeli meg a végeredményt. Természetesen nem szeretném relativizálni a szakértelmet, de el kell fogadnom Varga Zoli észrevételét, hogy a meccsek jelentős része megtippelhető ugyan, de leginkább csak az eredmény: hogy belül a medencében, a pályán mi hogyan alakul, az már nem.

Ahogy én látom, bár ne lenne igazam, körvonalazódik két elhúzódó vita, amiből alighanem kisebb-nagyobb balhé is lesz, majd az olimpia után. (...) Ez természetesen minden olimpia velejárója: a siker mindent megszépít, mindent igazol, természetesen nincs ok magyarázkodásra, és ráadásul a sikernek meg fogjuk látni, sok szülője lesz, míg a kudarc nyomában sok árva gyerek marad, az olimpia előtt lezárt ügyek újra előjönnek, csak valószínűsíthetően durvábban.

Félidőben ennek biztos jelei vannak.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
polnemkor
2012. augusztus 06. 12:41
Lásd Pilhált a mai Magyar Nemzetben. Róla is írta, amit írt. Ezek a beteglelkűek tényleg képtelenek valaminek szabad lélekkel örülni? Milyen nyomorúságos lehet a világuk, milyen nyomorúságos lehet ilyen lélekkel élni! Mi többiek azonban örüljünk felhőtlenül a sikereknek és ne engedjük, hogy aczélok és kovácsok belerodítsanak tizenötmillió magyar örömébe!
puszika
2012. augusztus 06. 11:52
Kovács! Mint mindent ezt is el akarjátok rontani!!!Nem fog sikerülni.Más témátok már úgy sincs.Már lehajtott fejjel jártok az utcán is.Nem mertek sem az emberekkel ,sem a valósággal szembe nézi.Szégyeljétek magatokat és tünjetek el a balfenéken!!
zolinho723
2012. augusztus 06. 11:15
HAJRÁ MAGYAROK!A többi nem számít.
Antigoné
2012. augusztus 06. 11:02
Már meg sem bírják várni az olimpia végét,dobálják jó előre a kakit. Álljanak alá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!