Abbahagyom a közéleti, politikai tevékenységemet

2012. július 31. 09:28

Minden olyan személynek háttérbe kell vonulnia, aki nem tud a demokratikus szövetség hasznára lenni. Bízom benne, hogy távozásommal jót teszek a demokratikus erőknek.

2012. július 31. 09:28
Dániel Péter
Facebook

Nagy a baj hazánkban. Mondhatni egyre nagyobb a tűz, amely végleg el fogja égetni demokráciánkat, alapvető jogainkat, uniós tagságunkat és a közös jövőnket is. Ha hagyjuk. Ezt a tüzet a nacionalizmus, az antiszemitizmus, a revizionizmus, az Európa- és demokrácia ellenesség meddő, horthysta, árpádsávos indulatai éltetik és gerjesztik. Valamint egy gátlástalan és mentálisan sérült személy mániákus hatalomvágya.

Ne áltassuk magunkat, hiszen a diktatúra nemcsak a diktátor bűne, hanem az alattvalók, a közömbös, gyáva, meghunyászkodó honfitársaink vétke is. Ha Orbán meg tudja valósítani félázsiai, tekintélyelvű, neohorthysta diktatúráját, akkor az a mi hibánk, a mi történelmi bűnünk is lesz.

Minden pártpolitikusé, aki elvtelen alkukat köt a színfalak mögött. Minden olyan bukott pártkatonáé, aki nem hajlandó visszavonulni és elvtelen, önző módon kapaszkodik a pozíciójába. Minden olyan demokratikus erőé, amelyik képtelen az összefogásra. Minden olyan ellenzéki vezetőé, aki megosztó személyiség. Minden állampolgáré, aki majd nem megy el szavazni. Mindannyiunké, ha némán, tétlenül tűrjük ezt a gyalázatot.

Orbán az elmúlt napokban végérvényesen színt vallott. Mondhatnám akár úgy is, hogy az elmúlt húsz évben először mondott igazat. Beismerte, hogy megveti és lenézi saját nemzetét és elismerte, hogy a demokrácia helyett valamilyen más politikai rendszert fog bevezetni hazánkban. Beismerte azt is, hogy gazdasági kényszerintézkedések sora várható.

Fentiek a diktatúra kiépítését, a jogsértő államosítások és kisajátítások sorát vetítik előre.

Orbán kénytelen volt színt vallani, két ok miatt is. Az egyik ok az, hogy az IMF nem ad olyan hitelt az orbáni diktatúrának, amelyet Orbánék reméltek. Azaz nem kapnak olyan hitelkeretet, amely segítségével tovább folytathatnák a Simicska-Nyerges-Közgép-féle, állami szintre emelt korrupciót. A másik ok, hogy a FIDESZ koalícióra készül az újnyilas JOBBIKKAL, mivel a szélsőjobbos erők nélkül már erősen kérdéses a többségi kormányzás lehetősége is.

Orbán kifele készül az Európai Unióból, amely nem hajlandó tovább finanszírozni Orbánék autoriter, uniós jogelveket és a hazai jogot is sértő elképzeléseit, terveit. Orbán hamarosan végleg hátat fordít majd Európának és a modern, polgári demokráciának. Hiszen az Európai Unió ma már csak megalázó kontrollt és számonkéréseket jelent Orbánéknak, ahogyan a demokrácia is csak felesleges nyűg a számukra.

Orbánék ezen terveik érdekében ismét fel fogják használni a szélsőjobbos erőket. Ez a folyamat már jól láthatóan beindult. Az újjáélesztett Horthy-kultusz vagy Kövér László részvétele  Nyirő újratemetésén jól mutatja mindezt. De van még valami, ami remekül megvilágítja ezt a folyamatot.

A Szegedi Csanád ügy. Folyamatban van ugyanis a JOBBIK szalonképessé formálása, ennek során pedig állami, titkosszolgálati segítséggel el fogják távolítani az árpádsávos brigád legradikálisabb figuráit. Szegedi Csanád után sor fog kerülni Zagyva Gyulára és másokra is. A folyamat végén pedig FIDESZ-JOBBIK-KDNP koalíciós kormány lesz hazánkban.

Majd ezt követően, véleményem szerint a jobbikosok népszavazást fognak kezdeményezni az unióból való kilépésünk érdekében. Ha pedig ez is sikerrel fog járni, akkor hazánk és nemzetünk sorsa évtizedekre megpecsételődik.

Ha mindezt el akarjuk kerülni, akkor egyetlen út maradt a hazai, demokratikus erők számára. Az összefogás. Ehhez azonban félre kell tenni a múlt sérelmeit és az egyéni ambíciókat is. A vállalható kompromisszumok mentén létre kell hozni a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztalt, minden jelentős, demokratikus erő, párt bevonásával. Majd ezt követően ki kell végre dolgozni egy megvalósítható, racionális és tisztességes programot, azután pedig  keresni kell egy olyan, külső személyt, aki mögé egységesen fel tud sorakozni az MSZP, az LMP, a DK, a Millás mozgalom, a Szolidaritás és minden számottevő civil mozgalom, szakszervezet. Ez a személy pedig nem lehet egyik jelenlegi vezető sem. Azaz a széleskörű összefogás szerintem nem tud létrejönni sem Mesterházy, sem Schiffer, sem pedig Gyurcsány vezetésével. Ehhez egy új, széles körben elismert és elfogadott, közéleti személyiség kellene.

Akik pedig a széleskörű összefogást - önös érdekeiktől vezérelve - meghiúsítják, azok az én szememben majdnem olyan bűnösök, mint az orbáni klientúra. Ugyanis a tervezett orbáni diktatúra létrejöttéhez az ő szűkkeblűségük, elvtelen önzésük is szükséges.

Álláspontom szerint tehát minden olyan személynek háttérbe kell vonulnia, aki hátráltatja, veszélyezteti ezen összefogást, aki nem tud a demokratikus szövetség hasznára lenni.  Mivel pedig több ok - főleg a demokratikus térfélről kapott, éles hangú kritikák és támadások - miatt magamat is ilyen személynek gondolom, ezért abbahagyom a közéleti, politikai tevékenységemet. Az interneten továbbra is véleményt nyilvánítok majd, de a DEKA, a Demokratikus Charta munkájában és semmilyen más politikai rendezvényen sem veszek részt. Bízom benne, hogy távozásommal jót teszek a demokratikus erőknek.

A lelkiismeretem tiszta, mivel úgy vélem, hogy minden lehetséges lépést megtettem a közvélemény felrázása, a demokratikus erők és a sikeres tömegdemonstrációk szervezése érdekében. A Demokratikus Charta klubvezetőjeként, illetve a Kék szalaggal a demokráciánkért civil mozgalom képviselőjeként számtalan (azaz két év alatt minden jelentős) rendezvény, tüntetés szervezésében vettem részt, időt, energiát és pénzt sem sajnálva.

Mindezek miatt az orbáni diktatúra több eljárást indított ellenem és a gárdista, újnyilas fenyegetések miatt jelenleg is rendőri védelem alatt állok, családommal együtt. Részemről ennyit tehettem az ügyért. Ha pedig ennek során hibákat vétettem, azt őszintén sajnálom. De életem végéig büszke leszek rá, hogy részt vállaltam a gárdaperben, a demokratikus ellenzék, a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztal munkájában, a tüntetések szervezésében. Sajnos azonban ma már meggyőződésem, hogy a hazai ellenzék jelenleg alkalmatlan a történelmi feladatának sikeres beteljesítésére, velem együtt. Részemről tehát már csak ezért is meg kellett történnie a megfelelő konzekvenciák levonásának.

Egykori szövetségeseimnek, demokrata barátaimnak és ellenségeimnek pedig sok erőt és bölcsességet kívánok. Tartok tőle, hogy teljesen hiábavalóan. Tartok tőle, hogy a tűz pusztító lesz és már csak abban bízom, hogy talán tisztító is... Addig pedig - egyik példaképemhez hasonlóan - nem marad más számomra sem, mint a „hit, illúziók nélkül”.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 148 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mnandi
2012. augusztus 02. 11:22
http://www.youtube.com/watch?v=8ZrQYEbmK88
Talon Karrde
2012. augusztus 02. 06:19
Like, akarom mondqani lick my ass.
geraz51
2012. augusztus 01. 18:09
Elüldöztétek a falu bolondját,jobb helyeken ez nem szokás.Szerencse,hogy van másik.Török Zsolt egy lépést előre lépj!
tunde04
2012. augusztus 01. 16:47
"Ezt a tüzet a nacionalizmus, az antiszemitizmus, a revizionizmus, az Európa- és demokrácia ellenesség meddő, horthysta, árpádsávos indulatai éltetik és gerjesztik." nem, nem ezek gerjesztik. hanem az olyan szarházi korcs alakok mint te. sajnos van belőletek bőven, itthon és külföldön egyaránt. és befejezed a közéleti és politikai tevékenységed? hát el sem kellett volna kezdeni, te ketchupos geci!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!