Kritikus tömeg az adóelkerülésben

2012. július 02. 10:28

Egy tisztességesen bejelentett dolgozó adóterhelése jelenleg 60-70% közötti. A 100%-hoz érkezés előtt is rájöhetnénk, hogy ez a szint már vicc.

2012. július 02. 10:28
Kürti Gábor
Fent és Lent

„Egy tisztességesen bejelentett dolgozó adóterhelése jelenleg 60-70% közötti. A 100%-hoz érkezés előtt is rájöhetnénk, hogy ez a szint már vicc. Nem elég hogy az állami szektoron kívül szinte már senki sem fizeti meg, az ilyen munkaadók döntése tulajdonképpen racionálisnak is tekinthető. Hiszen ha megfizetik, akkor az áraikba is be kell építeni, ami egy válságpiacon, szürke közegben eladhatatlan.

Szép és nemes dolog a társadalmi szolidaritás, meg a közteherviselés, de ez a 22 év alatt összehozott adómérték értelmezhetetlenné teszi, és csúfot űz belőle. 60-70 százalékot már csak sarcnak lehet nevezni. Pedig az adófizetés  - demokratikus viszonyok közt, szabad államban - közösségi vívmány. Ebből a pénzből jártunk óvodába meg iskolába, ezt kapják meg szüleink a következő hónapban nyugdíjként, ebből van közvilágítás, rendőr, tűzoltó, mentő, orvos, úttest, szociális háló, és még rengeteg, adókerülők által is szívesen használt dolog. Ezeket mind veszélyeztetjük, mikor nem fizetünk adót, vagy amikor annyi adót várunk el az adózóktól, amit már lehetetlen megfizetni. A magyar állam ördögi körbe szorult. Egyre inkább csökkennek a bevételei, amire adóemeléssel válaszol. Pedig észre kellene már venni, hogy egy szint után meginog a szolidaritás, elhal a hazafiság, és a polgár labancként tekint a saját államára. Ez egy gazdasági harmatpont, ahol a köz egyszer csak kiszáll a teherviselésből. Van aki emigrál, van aki trükközni kezd.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
anticonstitutionnelle
2012. július 02. 15:42
Nagyon jó írás! Gratulálok,több ilyen kell!
Akitlosz
2012. július 02. 14:16
Ha 10% az adó, akkor akasszák fel a szemét adócsalókat, akik nem hajlandóak hozzájárulni a közösségi kiadásokhoz! Ha 90% az adó, akkor itt az ideje a forradalomnak és a népnyúzó, az országot nyomorba döntő kormány felakasztásának. Magyarország melyik szinthez áll közelebb?
tarackos
2012. július 02. 11:36
"Pedig észre kellene már venni, hogy egy szint után meginog a szolidaritás, elhal a hazafiság, és a polgár labancként tekint a saját államára." Igen, ez volt a múlt. A megszorítások világa. Viszont most már a jövőt írjuk, a nem megszorítások kora köszöntött ránk. Ezt bizonyítja, hogy nőtt az adónemek száma és az adóterhelés is nagyobb lett. Eszerint a nerben kevesebbet fizet a magyar...
Kürti Gábor
2012. július 02. 11:15
Hú, én nagyon nem vagyok kommunista. A családfájában viszont mostanában ki lehet biztos? :DD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!