Nyílt levél Victor Ponta úrnak, Románia miniszterelnökének

2012. május 30. 18:26

Soha nem derült volna ki a magyar közvélemény előtt, hogy Nyirő nem volt fasiszta.

2012. május 30. 18:26
Stoffán György
Nemzeti Internetfigyelő

„1./ Ha Önök az elmúlt napokban, hetekben nem teszik meg azokat a lépéseket a világ összmagyarsága ellen, amelyeknek tanúi vagyunk, továbbra is abban a hitben élnénk, hogy az Ön országa – szakítva rövid történelmének hagyományaival – Európai országgá vált. Az Önök – Székelyudvarhely polgármestere kezdeményezésére – megkímélték a világot ettől a tévhittől, s bebizonyították, hogy hűek ahhoz a képhez, amely Önökről Moldva és Havaselve egyesítése óta kialakult Európában és a nagyvilágon. Hiszen Önök nem hívei a félrevezetésnek…

2./ Ha Ön és kormánya nem köt bele Nyirő József végakarata szerinti temetésébe, akkor milliónyi magyar állampolgárnak továbbra sem lenne fogalma arról, ki is volt az Önök magyar elvbarátai által csaknem fél évszázadon keresztül indexen tartott – egyik legnagyobb – székely-magyar író. Így Önnek és kormányának mindazok hálával tartoznak, akik ismerik, tudják és tisztelik Nyirő irodalmi munkásságát, s mindazok, akik az Önök jelen magatartása okán kíváncsian elolvassák Nyirő József írásait.

3./ Ha Ön és kormánya nem teszi meg azt a szívességet a magyarságnak, hogy Nyirő Józsefet – a székelyudvarhelyi polgármester kezdeményezésére – fasisztának nevezik, soha nem derült volna ki a magyar közvélemény előtt, hogy Nyirő nem volt fasiszta, csupán képviselői esküjéhez hű politikus, aki látva a kialakult európai helyzetet, nem volt hajlandó a szovjet megszállás alá került Magyarországot, illetve annak – Önök által jól ismert okból – töredékét elviekben sem magára hagyni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MakkA
2012. május 31. 08:15
Ezek ez idézetek nagyon kevesek. Számtalan író/költő/díszpolgár van, aki Hitlert, Sztálint, Rákosit, Kádárt, Kim-Ir-Szent éltette, akár azért, mert TÉNYLEG úgy ismerte meg. Gorkij az első, aki eszembe jut. Írt ő Leninről is szépeket, jóban is voltak, mégis azt emlegetik, hogy összeveszett Leninnel. Jóban volt Sztálinnal, a Fehér-tengeri csatorna építéséről is szépen írt, pedig az egy láger volt a javából, ráadásul csúfos kudarccal végződött a projekt. Gorkij mégis egy teljesen vállalható orosz író, akit nem Leninhez és Sztálinhoz fűződő barátsága, és a róluk írt bérregények miatt kedvelünk. Akinek van kedve, menjen fel a könyvtárba, és vegyen ki 1952 márciusából újságokat - Rákosi 60. szülinapja körül. Nyíró jó író volt - ma akik szapulják, azok Rákosi és Kádár nyalásának vonalán lettek "elismert" írók, tehetség nélkül. (Az, hogy egy diktátor köszöntésére írnak valamit, az elmegy, nem akar lágerba kerülni. De hogy 2012-ben is az évtizedek óta halott diktátort nyalizzák...) ma
Kettes
2012. május 30. 22:24
Ha Nyírő nem nyilas, akkor hogy a fenébe lehet, hogy bárhová nézek, a Nyírő Fan Club tagjai kizárólag kis nyilas pöcsökből állnak? :))
states
2012. május 30. 21:49
Minden jel szerint Wass Albert mellé olvasottságban sikerül felzárkóztatni Nyírőt a román náciknak és a magyar internáciknak. Köszönet érte. Külön köszönetet érdemel a Mandiner ergéje, aki Vadai Ágicával és Szanyi kapitánnyal vállvetve nyilasozta le a székelyek apostolát. Ha egy jobboldalinak mondott portál kerül közös platformra a Népszavával és a hasonszőrűekkel, annak különösen nagy hatása lehet Nyírő olvasottságára.
L066H
2012. május 30. 21:25
Na meg nekem se lett volna feltett szándékom, hogy Nyírőt olvassak. De ezek után még könyvet is fogok venni, hogy legalább még párszáz évig éljenek nyomtatásban a szavai.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!