Szaúd-Arábia és Kína jegybankja hétmilliárd értékű devizaswapot nyitott. Ennek többek között az is célja, hogy az olajállam könnyebben tudja diverzifikálni energiakereskedelmét.
Az Egyesült Államok közel-keleti diplomáciai elszigeteltsége mára soha nem látott szintet ért el, és ez nyugtalanítja az USA szövetségeseit is. A nagy kérdés az, hogy kényszerrel – okos hatalommal – sikerül-e visszaszereznie Amerikának az elveszett terepet. Ezen célkitűzések egyike éket verni Szaúd-Arábia és Irán közé. Épp egy olyan fordulóponton, amikor a két hagyományos rivális barátsága meghiúsítja az Egyesült Államoknak az Izrael integrálására irányuló terveit. Emellett nyitva kellene tartani a vörös-tengeri hajózási vonalakat, stratégiai értelemben uralni a Vörös-tenger Szuezi-csatornához vezető vízi útját.
A Vörös-tengeren az utóbbi időben nagy hatalmi harcok zajlanak. Kínának haditengerészeti támaszpontja van Dzsibutiban, Oroszország pedig Szudánban létesítene tengeralattjáró-bázist. Eritrea egy erősen Amerika-ellenes állam a Vörös-tenger partjainál, és az USA igencsak próbál rendszerváltást elérni Etiópiában,
az afrikai kontinens legnagyobb országában, amely baráti viszonyt ápol Oroszországgal. Az Egyesült Államok számára a megoldás egyik kulcsa a szaúdiak visszaállítása az oldalukra.
A kínai külügyminisztérium bejelentése szerint november végén arab és iszlám külügyminiszterekből álló delegáció látogat Kínába, hogy „mélyreható kommunikációt és koordinációt” folytasson Pekinggel „a folyamatban lévő palesztin–izraeli konfliktus enyhítésének módjairól”.
Ebben a kezdeményezésben nagy szerepe van a szaúdiaknak. Az Egyesült Államok egyre nehezebben tudja meggátolni a kínai–arab forgatókönyvet Gázában, az USA-nak nehéz szembeszállnia az izraeli erőszak nemzetközi, főleg az arab világra jellemző elítélésével. Mindez arra is jel, hogy Szaúd-Arábiának nem áll szándékában visszatérni az amerikai pályára.
Tom Luongo pénzügyi, gazdasági és geopolitikai elemző meglepő magyarázattal és jövőképpel állt elő. A jelentős kínai–szaúdi swapmegállapodás bejelentése szerinte azt is jelenti, hogy megkezdődött a szaúdi riál dollárhoz való kötésének feltörése. A szaúdiak szaltója valósnak tűnik, és a cserevonalak előfutárai lehetnek egy várható beavatkozásnak.
A devizaswapkeret két központi bank közötti devizacsere-megállapodás, amely lehetővé teszi, hogy az egyik jegybank a másik által kibocsátott külföldi pénznemben juthasson likviditáshoz, rendszerint azért, hogy kielégítse a hazai kereskedelmi bankok igényeit.
Amennyiben egy ország jegybankja swapkeret-megállapodást kötött egy külföldi központi bankkal, akkor a devizatartalékainak felhasználása nélkül nyújthat a hazai hitelintézetnek forrást a szükséges devizában.
1. Bejelentik a devizacsere-programokat, azaz a swapkereteket.
2. Elkezdenek az olajukért cserébe jüant elfogadni.
3. Ez megtöri a szaúdi riál dollárhoz kötését akkor, amikor az olaj viszonylag erős, és a valutájuk nincs válságban.
4. A jüan helyettesítése a dollár számára egzisztenciális kérdés, így az USA várhatóan megtámadja a szaúdi riál árfolyamát, érdemi mennyiségű pénzt vonva ki az országból.
5. Nyugati szankciók következhetnek a szaúdiak ellen.
6. Kibővítik a swapkereteket azért, hogy a dollárral terhelt eszközöket más eszközökre váltsák át, amint a riál elkezd függetlenedi a dollártól.
7. Kína biztosítja a szükséges eszközöket, mégpedig jüanban visszafizetendő hitelekkel.
Luongo szerint a swapmegállapodások bejelentése valószínűleg az USA által Szaúd-Arábia elleni gazdasági „bérgyilkos stílusú támadás” előrevetítése. Véleményét a 10 évvel ezelőtti lépések tanulságaiból vezeti le. Akkor, 2014–2015-ben Oroszországot súlyosan érintette az olajárak összeomlása.
A Krím félsziget megszállásának megtorlásaként Obama elnök („és a szokásos gyanúsítottak garmadája”) támadást szervezett az olajárak ellen. Az olaj 2014 júniusában 112,36 dolláron zárt, majd július első kereskedési napján elkezdett esni az ár, és a csökkenés 2015 végéig meg sem állt. Szaúd-Arábia a termelés bővítésével segítette ezt a folyamatot, azt gondolva, hogy a rubel összeomlásával és az orosz devizatartalékok kimerülésével megszerezheti Oroszország piaci részesedését.
A várt győzelem kulcsa az volt, hogy az orosz cégeknek, főként a nagy állami vállalatoknak, mint a Gazprom és a Rosznyefty, rengeteg dollárban denominált adósságuk volt, amelyek lejárat előtt voltak és átütemezésre szorultak. Az USA pedig olyan szankciókkal sújtotta Oroszországot, hogy ezek a vállalatok ne tudják átütemezni az adósságot, mivel többé nem tudták eladni a kötvényeiket amerikai vagy európai befektetőknek.
Az addigi kötvénytulajdonosokat pedig ki kellett fizetni, amihez mind 2014 negyedik, mind 2015 első negyedévében 50-50 milliárd dollárt kellett előteremteni.
Ez a továbbgörgetés (rollover) kockázata az azt követő 18 hónapban az orosz kormány pénzügyeit sújtotta volna, tovább rontva az olajár esése okozta helyzetet.
A rubel dollárral szembeni árfolyama a korábban jellemző erős 20-as, illetve a gyenge 30-as szintről november végére 80 fölé emelkedett, de csak az után, hogy Putyin személyesen utasította Elvira Nabiullinát, az Orosz Nemzeti Bank elnökét, hogy engedje lebegni a rubelt. Ezt megelőzően a dollárhoz való puha kötés volt érvényben, amelyet könnyű volt fenntartani, amíg az olaj hordónként 100 dollár felett mozgott.
Kína a rubel összeomlásának csúcspontján lépett közbe, és Oroszországnak jüan és rubel közötti swapkeretet biztosított.
Kína kifizette a Gazprom adósságát. Oroszország jüanban fizette vissza azt, amire az akkoriban épülő Power of Siberia gázvezeték adott biztosítékot.
Az Egyesült Államok nem merte szankcionálni Kínát emiatt, mert ez egyrészt visszahatott volna a saját gazdaságára, másrészt egyenlő lett volna a hadüzenettel. Ez az oka annak is, hogy Kínát akkor sem fenyegették szankciókkal, amikor Oroszország tavaly megtámadta Ukrajnát.
A Power of Siberia gázvezetéken keresztül a Kínába áramló gázért kötött szívességi üzletnek ma már sokkal több értelme van.
A szerző úgy emlékszik vissza, hogy a kínai–orosz szerződést még 2015-ben írták alá, a válság kitörése előtt, feltehetően a várható reakciókra adott válaszként. Ez a gyorsaság arra utal, hogy Putyin előre számolt azzal, hogy a 2014 eleji események után Oroszországot gyengíteni próbálják az olajárak elleni összehangolt támadással, és ezért gyorsította fel Hszi Csin-pinggel a tárgyalásokat a Power of Siberia gyors megépítéséről.
Oroszország túlélte a „rolloverkockázat” időszakát, és ezzel megteremtette a forgatókönyvet más államok számára, hogy ugyanezt tegyék.
Mostanában, hogy a Fed agresszívan emeli a kamatokat, Kína elindított egy programot, amelynek keretében dollárt ad kölcsön a globális déli országoknak (amelyeknek nincs dolláruk), de a visszafizetést jüanban követelik meg. A biztosítékot a globális déli országok bányászata, part menti kikötői és az energiajogok adják. Kína ugyanígy segített 2014/2015-ben Oroszországnak stabilizálni a rubelt. Az ázsiai ország tehát kölcsönadta a szükséges dollárokat Oroszországnak, és segített átkonvertálni a dollárban denominált adósságot rubelben vagy jüanban denominálttá.
Vagyis Kína arra használja az amerikai állampapírokat és a dollártöbbletet, hogy kölcsönadja azokat az ázsiaiak számára fontos feltörekvő piaci kereskedelmi partnereknek!
Ez stabilizálja a jüan/dollár árfolyamot, miközben Kína gyorsan bővítheti és bővíti a pénzkínálatot, és ez egyben válasz arra is, hogy kezelje a Fed agresszívan feszes monetáris politikájának eredményeként megereszkedő ingatlanpiacát.
Annak érdekében, hogy Kína a jüant az új dollárvákuumba terjeszthesse anélkül, hogy az aranyát is elveszítené, keresleti ciklust kell létrehoznia az adósságuk iránt, alacsonyan tartva a hitelfelvételi költségeket.
Mivel délkelet-ázsiai partnereikkel már jelentős swapkeretük van, tudják kezelni a bővítést anélkül, hogy elszabadulva inflációs problémát okoznának.
Luongo szerint
ezzel a jüan az árfolyamok és/vagy a kötvényhozamok masszív változása nélkül helyettesíti a dollárt.
A 2014/15-ös rubel-rolloverválság volt mindennek a próbaüzeme. A szerző szerint ez utólag már látható, és valószínű, hogy ez a helyzet a jövőben is megismétlődik.
Elgondolkodik, vajon mit tesz majd az USA és a davosiak a szaúdiakkal egy hasonló forgatókönyv esetén. A szaúdiak dacoltak az Egyesült Államok követeléseivel, hogy belemenjenek egy olyan amerikai külpolitikai kalandba, mint Ukrajna és Gáza, miközben Oroszországgal együtt dolgoztak az OPEC+ összetartásán a Nyugat teljes nyomásával szemben. Ezért tartja reálisnak, hogy megpróbálják támadni az olaj árát.
A szaúdiaknak (már több mint egy évtizede) az egyik problémájuk, hogy miközben az olaj kitermelésének a költségei rendkívül alacsonyak, azon összeg emelkedése miatt, amit a Saudi Aramco fizet a kormánynak, hogy fedezze a kormányzati költségvetést, fel kell duzzasztaniuk az olaj árát.
Tehát alacsony a COGS-ük (cost of goods sold – eladott áruk beszerzési értéke), valamint az EBITDA-juk (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény), az ártól függően.
Ez az oka annak, hogy amikor a szaúdiak Trump elnökkel együtt 2018-ban belevágtak, hogy az olaj árát a nagyobb kitermeléssel csökkentsék, ez a nemzetközi játék végül kudarcot vallott. A szaúdi költségvetési hiánya hatalmasat ugrott, Oroszország pedig a szabadon lebegő rubellel és a rugalmas olajtarifa-rendszerrel túlélte az olaj elleni támadást.
Összehasonlításképpen: Oroszország COGS-e valamivel magasabb, mint a szaúdiaké, de az EBITDA-juk jóval alacsonyabb. Valójában egy bizonyos hordónkénti ár alatt (40 dollár, de ez változhat) az orosz olajipari cégek nem fizetnek adót. A rendszerükben a magasabb haszonkulcsoknál fokozatosan emelkednek az adókulcsok is.
Az oroszoknak van egy lebegő rubeljük, amire támaszkodhatnak. Nem számít a jövedelem szintje, ha rubelben fizetnek.
Amennyiben az olaj gyenge, a rubel is vele gyengül, miközben a Gazprom vagy a Lukoil belső költségei a munkaerőre, az értékesítésre, az adminisztrációra és hasonlókra vetítve relatíve ugyanolyanok, mintha az olajár magas lenne.
Az USA folyamatosan támadja a rubelt, mert azt hiszi, hogy ezzel csődbe viszi Oroszországot, de nem fogja. Különösen most, hogy devizatartalékukban nincs dollárban denominált adósság, nincs amerikai kincstárjegy. Így a rubel árfolyamának a pénzpiaci támadása már csak pótcselekvés.
A szaúdi riál viszont szorosan kötődik a dollárhoz. A COGS-t, az EBITDA-t akár dollárban is lehetne vezetni, beleértve a munkaerőköltségeket, a kormányzati támogatási költségeket és hasonlókat.
Luongo elmélete szerint ez azonnali költségvetési egyensúlyt jelenthet az alacsonyabb olajárak mellett is, csak olyan külföldi vevők kellenek, akik nem dollárt kínálnak.
A szaúdiaknak a költségvetésük fenntartásához jelenleg a hordónkénti 80 dolláros olajárra van szükségük. Kína egy swapkeretet kínál a szaúdiaknak, hogy a felvázolt folyamat megtörése zökkenőmentesen menjen. Más szóval, Kína lehetőséget teremt a királyságnak, hogy a dollár helyett jüanhoz jussanak, ahogyan azt Oroszországgal tették, és ahogyan most is teszik délkelet-ázsiai kereskedelmi partnereikkel, akik megpróbálják megvédeni a valutájukat a magas kamatlábbal segített dollár szívóhatása ellen.
Ha visszatekintünk a történelemre, amikor Oroszország és Szibéria ereje garantálta a jüan és a rubel áramlását Oroszország és Kína között, akkor talán láthatjuk, mi is lehetne az, ami megolajozná a riál és a jüan közötti áramlást.
Az USA-ban a hálaadás hete minden évben összekapcsolódik az olajárak valamiféle ingadozásával, mivel az OPEC+ minden évben ezen a héten tartja a téli ülését. A hálaadás hete (az idén november 23-ára esett az ünnep) remek alkalom a piacok rángatására, mert Amerika figyelmét elvonja az utazás és az ünnepi felhajtás. A minap viszont az
OPEC+-on belül az afrikai nemzetek – köztük a Davos által irányított kötelességtudó Nigéria – belharcai miatt elhalasztották a találkozót, ami az olajárak rögtöni meghatározásának elvesztésével járt.
Ez az OPEC+-találkozó azt is elővetítette, hogy Davosban a Biden-kormányon keresztül egy csomó háttértalálkozó, előkészület történik a kartell felbontása és az olajárak csökkentése érdekében. Ez ugyanaz a trükk lenne, mint amit 2014-ben egy készséges Szaúd-Arábiával eljátszottak. Erről Trump 2018-ban így szólt Szaúd-Arábiához:
„Lejjebb visszük az olaj árát, amitől mindenki szenvedni fog, hacsak nem pumpáltok őrült módon nekünk, amiért mi majd megjutalmazunk benneteket az USA-ban megnövekedett piaci részesedéssel. Miután hagyjuk emelkedni az árat, újra te leszel az új király.”
A 2018-as támadás végül csak annyit ért el, hogy a szaúdi Mohammed bin Szalmán koronaherceg végre rájött, hogy az USA megbízhatatlan és bosszúálló partner. Ezt követően Putyinhoz és az oroszokhoz kötötte a szaúdiak és az OPEC jövőjét. És ezt a döntését a mai napig jutalmazzák.
A szaúdiak készülnek az olajár elleni támadásra, várják, hogy megbüntessék őket a neokonok, akik soha semmit nem tanulnak a korábbi, a jövőképük hiánya miatti kudarcaikból – állítja a szerző. Úgy gondolja, hogy most Nigéria, Angola és Kongó még hallgat a Nyugat édeskés szavaira, a jelenlegi egyensúlyt Oroszország és Kína egyedül nem tudná felborítani, de ezúttal csatlakoztak hozzájuk a szaúdiak is, akik készülnek (készülhetnek) az elkerülhetetlenre.
Molnár Dániel, a Makronóm Intézet makrogazdasági elemzőjének véleményére támaszkodva érdemes megjegyezni, hogy általánosak (a pénzügyi válság óta még inkább) az országok közötti devizacserék, azaz úgynevezett swapügyletek. Ezek arra szolgálnak, hogy amennyiben az adott ország bankrendszere devizaforrásra szorul, akkor a jegybank tudjon neki keretet biztosítani anélkül, hogy a devizatartalékához kelljen nyúlnia. Az ügyleteknek leginkább pénzügyi stabilitási szerepük van, sokszor csak biztonsági hálót jelentenek a jegybankok számára, a gyakorlatban igénybe sem veszik azokat.
A swapügyletből mindenképp
látható, hogy Szaúd-Arábia igyekszik diverzifikálni a kitettségét, több lábra állítani a gazdaságát.
Kína pedig egyértelműen partner ebben, egyszerre tudja növelni a jüan világgazdaságban betöltött szerepét és gyengíteni a dollár uralmát. Az időzítés abból a szempontból tökéletes, hogy az amerikai alapkamat 2007 óta nem volt ilyen magas, így a jegybanki szigorítás nyomán jelentős tőkekiáramlás indult meg a feltörekvő országokból. Ilyen helyzetben pedig az olcsó jüanforrás rendkívül csábító a lejáró dolláradósságok megújítása szempontjából.
Kérdés, hogy a zárt kínai pénzügyi rendszer a tőkekorlátozások mellett mennyire áll készen a jüan globális szerepének növelésére. A dollár éppen azért tudja betölteni világvaluta szerepét, mert rendkívül likvid, és az USA pénzpiacai liberalizáltak. Ez Kína és a jüan esetében nem áll fenn, és nem sok jel utal arra, hogy a kínai vezetés hajlandó lenne lazítani a pénzügyi korlátokon.
Azért is tartjuk a szerző forgatókönyvét egy kicsit meredeknek, mert mintha ezzel máris megkezdődne az olaj, ezáltal a szaúdi riál elleni támadás. A kitettség diverzifikálása mellett a kínai–szaúdi swapvonal bejelentése csak valamiféle elővágás lehet, azzal a céllal, hogy jelezze az USA felé, hogy nincs sok értelme a támadásnak.
Az mindenképp látszik, hogy átrendeződés zajlik a világgazdaságban, és ennek keretében előtérbe kerültek a gazdasági intézkedések is.
Azonban amíg egyik oldalról ezekhez kapcsolódóan megjelennek a politikai/diplomáciai irányok, az oldalválasztás erőltetése a zajló konfliktusokban, addig a másik oldalon a kétoldalú gazdasági kapcsolatok erősítése kerül előtérbe. Ez utóbbi stratégia pedig sokkal vonzóbb lehet azon országok számára, amelyek a saját érdeküket nézve nem akarnak elköteleződni egyik vagy másik oldal mellett.
Források: tomluongo.me; meaninginhistory.substack.com
Címlapfotó: Shutterstock
További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.
A Kínában forgalomba helyezett elektromos gépkocsik kétharmada olcsóbb, mint hagyományos, robbanómotoros alternatíváik. Az olcsó gyártás miatt az ázsiai ország dominálja az európai EV-piacot is. Az öreg kontinensen lévő gyártóknak több támogatásra lenne szüksége, hogy felvehessék a versenyt.
Nem biztos, hogy a szerző alaposan átgondolta, kiket sérteget.
„Vége van ennek a korszaknak” – kemény szavakkal vázolta fel Európa jövőjéről alkotott elképzeléseit a francia elnök.
Ráadásul „ha Európa túlságosan előre szalad a megvalósításban is, miközben Kína és Amerika másfelé megy, abból baj lehet” – nyilatkozta a svájci szakértő.
Ötven bázisponttal, 7,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa keddi ülésen. A kamatfolyosó két szélét szintén ilyen mértékben mérsékelték. Molnár Dániel, a Makronóm Intézet senior makrogazdasági elemzője kommentálta a döntést.
A Kínában forgalomba helyezett elektromos gépkocsik kétharmada olcsóbb, mint hagyományos, robbanómotoros alternatíváik. Az olcsó gyártás miatt az ázsiai ország dominálja az európai EV-piacot is. Az öreg kontinensen lévő gyártóknak több támogatásra lenne szüksége, hogy felvehessék a versenyt.
Pénteken őrizetbe vették az ukrán mezőgazdasági minisztert, akit szervezett bűnözéssel vádolnak.
