65 kilométert fúrna a föld alatt a Tesla-vezér

2023. május 18. 19:36

Elon Musk csökkenthetné a metróvonalak fejlesztésének költségeit, de inkább a saját malmára hajtaná a vizet, és autóknak tervez alagutakat.

2023. május 18. 19:36
null

Daniel Knowles, a The Economist írója szerint Musknak lenne lehetősége csökkenteni a metróalagutak építésének költségeit. A probléma azonban az, hogy őt ez nem érdekli. A milliárdosnak ehelyett saját elképzelése van a közlekedés javításáról: alagutakat építene annak érdekében, hogy kevesebb dugó legyen az utakon. 

„Ő egy autóipari vezető, szóval a gondolatai és a tervei is ekörül forognak” – mondta Knowles az Insidernek adott interjúban.

„Szerintem ő is ugyanolyan autóagyú, mint bárki más” – folytatta Knowles, utalva könyvének egyik fő tételére, miszerint a világ az autókultúra rabja.

Musk: „Tömegközlekedni szívás”

Elon Musk nem egyszer kijelentette, hogy a hagyományos tömegközlekedési lehetőségek – mint például a metró – nem képezik részét az elképzeléseinek. 

„Szerintem a tömegközlekedés szívás” – mondta 2017-ben egy kaliforniai Tesla-rendezvényen, miközben arról beszélt, hogy az egyénre szabott közlekedést részesíti előnyben. „Miért akarsz felszállni valamire egy csomó más emberrel együtt, ami nem onnan indul, ahonnan szeretnéd, és nem pontosan ott áll meg, ahol szeretnéd?”

Bár Musk véleménye alapvetően elég sarkos, az Insider szerint nem teljesen alaptalan: Knowles könyvében az áll, hogy

az Egyesült Államokban a tömegközlekedés alacsony szintű állami-önkormányzati finanszírozása és ebből következően a minősége miatt egyre többen választják az egyéni közlekedési formákat.

Nem viccel a Tesla-vezér, valóban megépítené az alagutakat

Musk 2018-ban mutatta be az első, a fenti koncepciót igazoló Tesla-alagutat a Los Angeles-i Hawthorne városrész utcái alatt. Akkor azt mondta, hogy a mérnökei által finomhangolt fúróeszközök gyorsabbak és olcsóbbak, mint a hagyományos fúrók. Egyes mérnökök azonban nem osztották az optimizmusát. 

„Az alagutakat építő gépei elég szabványosnak tűnnek. Nem láttam Musktól semmi olyat, ami különbözne attól, amit mások csinálnak, kivéve a kisebb átmérőt” – fejtette ki Herbert Einstein, a Massachusetts Institute of Technology alagútépítési szakértője még 2018-ban.

Évekkel később azonban a terv valóság lett: a Musk érdekeltségébe tartozó The Boring Company 2021-ben megnyitotta első autóalagútját Las Vegasban, egy 1,37 kilométer hosszú hurkot a Las Vegas Convention Center alatt.

Meghiúsult tervek és forgalmi dugó

Hónapokkal később a Las Vegas Convention Center egy ilyen alagútjában is forgalmi dugó alakult ki a Consumer Electronics Show kongresszus után.

Knowles kommentálta is az esetet: szerinte, ha jól átgondoljuk, rá fogunk jönni, hogy nem lehet annyi alagutat építeni, hogy teljesen megszüntessük a fennakadásokat a forgalomban. 

A projekt ezen az incidensen kívül sem haladt túl fényesen: a The Boring Company a megalakulása óta különféle akadályokba ütközött. Musk hatalmas tervei lassan alakultak valósággá. Több projektet is elvetettek az olyan városokban, mint Los Angeles, Chicago és Baltimore. Emellett a vállalat néhány szerződést is felbontott, amelyben azt ígérte a különböző településeknek, hogy megoldja a közlekedési problémáikat.

A kritikusok a projekteket átverésnek nevezték.

Knowles az alagutakra irányuló negatív megítélése mellett arra is kitért, hogy a Tesla járműveket szereti, tehát a projekt iránti pesszimizmusa nem Musk vagy a Tesla ellen irányul.

A kritikák ellenére Musk továbbra sem adja fel az alagútépítést: Las Vegas márciusban nyújtott be javaslatot az alagútrendszer bővítésére, a tervek szerint nem kevesebb mint 65 mérfölddel bővítenék a Los Angeles-i föld alatti alagútrendszert.

„Én az alagútépítés mellett vagyok – mondta Knowles. – Ha vonatok járnak az alagutakban, én támogatom…”

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Paenumbra
2023. május 19. 11:23
"a világ az autókultúra rabja". Nomeg az autózás a legszerteágazóbb adóztatási forma...
Box Hill
2023. május 19. 08:22
Budapesten is hiányzik két közúti alagút és akkor az Erzsébet- és a Lánc-híd nem lenne autópálya.
Albu
2023. május 19. 00:30
Pézsma Előd a.k.a. Élon Maszk a tech-vallásúak új pápája. Az előző rák betegként egy sarlatánhoz fordult műtét helyett: Sztívdzsobsz, sokak példaképe. Nincs több kérdésem.
Opticola
2023. május 18. 20:07
„Ő egy autóipari vezető, szóval a gondolatai és a tervei is ekörül forognak” – mondta Knowles az Insidernek adott interjúban. „Szerintem ő is ugyanolyan autóagyú, mint bárki más” Hyperloop??
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!