Közeleg a tél: Németország önkéntes spórolásra buzdít

2022. szeptember 04. 09:25

Egyre sötétebbek Németország utcái, hiszen az új intézkedések jegyében az üzletek és a szobrok kivilágítása is megszűnik – így spórolnak a németek a télre.

2022. szeptember 04. 09:25
null

A háború kitörése óta Oroszország és az EU sorra bombázzák egymást a szankciókkal, ennek fényében a Gazprom júliusban közölte, hogy az eddigi – már így is csökkentett – gázszállítás feleződik. Emiatt persze aggódhat is Németország, hiszen – ahogyan a Makronóm korábban is beszámolt róla – a kitűzött 90 százalékos töltöttség helyett augusztus elején még csak 65 százalékon álltak a gáztározók.

A Bloomberg energiapiaci elemzője szerint – ha marad a csökkentett 20 százalékos kapacitás – akkor Németországnak nem lesz elég gáztartaléka télre, hacsak nem csökken jelentősen a kereslet, ez azonban magától értelemszerűen nem csökken egyik napról a másikra. Németország  ezért azt kéri a polgáraitól, hogy önkéntesen csökkentsenek a fogyasztásukon, továbbá korlátozzák a világítást és a fűtést a középületekben – ezeket az intézkedéseket jóvá is hagyta a német kormány.

Az új szabályokkal azt szeretnék elérni, hogy 2 százalékkal csökkenjen az ország gázfelhasználása.

Intézkedések

Szeptembertől a középületeket – különböző intézményeket a kórházak kivételével – legfeljebb 19 Celsius-fokig lehet fűteni, a bejáratoknál, folyosókon és előcsarnokokban ajánlott teljesen lekapcsolni a fűtést. A köztéri műemlékek és épületek sem lesznek kivilágítva, sőt az üzletek éjszakai fényét is korlátozhatják. Mostantól a magán úszómedencék fűtését is meg lehet tiltani. Németország továbbá

elsőbbséget ad a szén- és olajszállítmányoknak a vasúti személyszállítással szemben, ami azt jelenti, hogy az utasoknak várakozniuk kell.

Nem csak Németország csökkenti a fogyasztást

Németország azt is tervezi, hogy reklámkampányokkal tájékoztatja a helyieket arról, hogyan csökkenthetik saját fogyasztásukat. A téli hiány miatt fellépő aggodalmak közepette az ország két cseppfolyósított földgáz-terminált létesít az Északi-tenger partjainál a tárolás javítása érdekében – állítja a BBC.

Az Európai Unió legtöbb tagállama vállalta, hogy idén télen önkéntesen 15 százalékkal csökkenti a gázfogyasztást – bár ez komoly hiány esetén kötelezővé válik. Eközben Spanyolország az energiatakarékosság jegyében már bevezette a légkondicionálás és a fűtés hőmérsékletének korlátozására vonatkozó szabályokat a középületekben és a nagy kereskedelmi épületekben.

A svájci villamosenergia-bizottság azt javasolta, hogy a háztartások gyertyákkal világítsanak esetleges áramkimaradások esetén.

A hónap elején Simonetta Sommaruga svájci energiaügyi miniszter azt mondta, hogy Németországhoz hasonlóan ő is megpróbál egy olyan tervet életbe léptetni, amely korlátozza a középületek fűtését.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Royce2.0
2022. szeptember 06. 13:46
Nekem volt régen ilyen csuklóból puNpáló ruszki gyártmányú zseblámpám... Kibaszott zajos és fárasztó volt, ezért nem használtam, végül elkallódott :DDD
Nehidd El
2022. szeptember 06. 13:44
"A svájci villamosenergia-bizottság azt javasolta, hogy a háztartások gyertyákkal világítsanak esetleges áramkimaradások esetén." De kurvára szeretnék ilyen tanácsokért fizetést felvenni.
erossvass
2022. szeptember 06. 11:38
Javaslom, a szolidaritás jeleként vigyünk agyag virágcserepeket és mécseseket a német követség elé...
fatman
2022. szeptember 06. 10:28
először önkéntes, aztán majd jön a Gestapo... elvtárs, hogy képzeli, hogy 19 fokos lakásban dözsöl??? faszom...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!