Hiányt okozott Szerbiában a cukorturizmus: külföldről veszik a hatósági áras cukrot

2022. június 04. 15:04

Éppen a földieper- és a meggylekvár, valamint a bodzaszörp készítésének idénye alatt okozott fejtörtést a cukorhiány Szerbiában. Napokig nem lehetett egy kilogrammos kiszerelésű cukrot találni a szerbiai üzletek polcain. A lekvárfőzés időszakában kialakult hiány pedig csak fokozta a hisztériát, hiszen amikor csak megjelent egy-egy kisebb mennyiség a polcokon, az emberek pánikvásárlásba kezdtek.

2022. június 04. 15:04
null

Szerbiában ugyanis hatósági áras a cukor, 89 dinárra (0,75 euróra) korlátozták ugyanis az árát. Majdnem fele árban van, mintegy 60 dinárral olcsóbb a szerbiai cukor, mint a boszniai, így az elmúlt napokban tömegesen érkeztek emiatt Bosznia-Hercegovinából, különösen a boszniai Szerb Köztársaságból, cukorhiányt okozva a boltokban – közölte a szerb közszolgálati televízió.

Az, hogy a nyugati szomszédságból a szerbiai alacsonyabb árak miatt gyakran átkelnek a Drinán a polgárok, egyáltalán nem ritkaság, hiszen hónapokon keresztül Szerbiában tankolták meg az autóikat is, az üzemanyag ugyanis olcsóbb volt, mint náluk (most Szerbiában a benzin ára 187 dinár, míg a dízelért 203 dinárt kell fizetni). A Drina bal oldaláról most éppen a cukor és az étolaj iránt mutatnak érdeklődést.

Szerbiában nem korlátozták egyelőre sem a cukor, sem pedig az étolaj vásárlási mennyiségét, éppen ezért

A hiány mindenek előtt a határmenti településeken volt érzékelhető, és a hír hallatára pedig a szakemberek szerint a kilencevenes évek háborúinak emlékei ébredtek fel az emberekben, amikor tartalékokat kellett felhalmozni, hiszen a háborús helyzet okozta szankciók és embargók miatt üresek voltak a boltok, vagyis ezúttal is pánikvásárlás indult el. A hirtelen kialakult hiányt pedig voltak, akik kihasználták országon belül, így több helyen 150 dinárt is elkértek egy kilogramm cukorért. Ezért korlátozta az állam a cukor árát, és szigorították az ellenőrzéseket. Nagy büntetéseket róttak ki azokra, akik visszaélnek a helyzettel.

A cukorgyárak azonban a felvásárlási árra panaszkodnak, az infláció és az előállítási költségek magasabb árat követelnének meg, így nekik a hatósági ár egyáltalán nem kedvez. Szerintük legalább 10-20 százalékos áremelésre lenne szükség.

(Fotó: Aleksandra Petrović/Nova.rs)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nagyhuba1
2022. június 08. 13:11
Nem illik a cefréhez cukrot rakni, az már hamisítvány.
lemez
2022. június 05. 16:38
Kúlónben nálunk sem lehet kapni.Úres polcok,az asszony mérges,itt a befőzés.
szodabár
2022. június 05. 16:07
Mellesleg nem cukorturizmus volt eddig, hanem spekuláció és üzletelés. https://szmsz.press/2022/05/25/megvan-a-cukor-uj-hatosagi-ara/
foldizs
2022. június 05. 16:07
És akkor most csak szerb születési anyakönyvi kivonattal lehet cukrot vásárolni? :D :D :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!