Olyan jó sikerült a tavalyi szlovák bürokráciaellenes csomag, hogy még többet kell papírozni

2021. október 22. 16:37

Bár hangzatos intézkedéscsomagot vezetett be a szlovák kormány tavaly a vállalkozók bürokratikus terheinek a csökkentésére, a járvány miatt növekedett a vállalkozók papírozásra szánt ideje, elsősorban a járvány miatt. A bürokráciaellenes csomag, Richard Sulík gazdasági miniszter tevékenységét dicséri, két csomagban is sikerült több száz apró intézkedést bevezetni a terhek könnyítésére.

2021. október 22. 16:37
null

Kétségtelen, hogy a „Vállalkozói kilócskáknak” elnevezett program csökkentette a terheket, bár a kis- és középvállalkozások figyelmeztetnek, hogy a terhek nem igazán csökkentek. Legalább is nem érzik, és a kutatások is nekik adnak igazat. Szlovákiában egy úgynevezett bürokratikus index alapján mérik a vállalkozók terheit.

Az indexet egy gazdasági elemzőintézet, az INESS alkotta meg 2016-ban, és a projekthez csatlakozott 2017-ben Csehország és Bulgária, majd hasonlóan alkalmazni kezdték Ukrajnában és Litvániában, illetve Spanyolországban.

Az index kialakításánál egy modellcéget alkotnak, amely lakatos munkákat végez, 4 alkalmazottja van, ÁFA-fizető, az éves forgalma 300 ezer euró és 15 ezer eurónyi hasznot termel. Nem kereskedik az EU tagországain kívül, vegyipari és elektronikai hulladékot termel, van egy szállítójárműve saját sofőrrel, saját épületeiben végzi a munkáját. Ennek a vállalatnak meghatározzák a bürokratikus terheit, és azt kifejezik munkaórában.

Az így meghatározott,

2020-ra vonatkozó bürokratikus index Szlovákiában a 2019-es 217 óráról 224 órára nőtt.

Az év folyamán a bürokráciaellenes csomag kétségtelen csökkentette a terheket, mintegy 11 órával, viszont a járványellenes intézkedések azt 18 órával növelték.

A legnagyobb csökkenést a gépjárművek működtetésénél, illetve az étkezési jegyek egyszerűsítésénél érték el. Az új javaslatcsomagnak a jövőben lehet pozitív hatása, mivel bevezették a regulációs féket, ami annyit jelent, hogy az új szabályzók bevezetésénél az előterjesztőnek legalább annyi, de ha lehet, kétszer annyi bürokratikus terhet le kell vennie a vállalkozókról, mint amennyit az új szabályzó okoz.

A szlovákiai vállalkozók attól is sokat remélnek, hogy betartja a Heger kormány azt az ígéretét, miszerint

 év közben nem változtatnak az adószabályzókon.  

A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy a fenti alapelveket nem lesz egyszerű betartani.

Így alakult a bürokrácia nemzetközi kitekintésben

Csehországban a hasonló metodikával elkészített bürokratikus index a 2019-es évre 223 órát mutat, ami néggyel kevesebb, mint az azt megelőző évben.

2020-ban a cseheknél is megugrottak a bürokratikus terhek, a járványévre már 272 órát mutattak ki.

A többi országból egyelőre 2019-es adat van meg, Litvániában akkor az indexet 271 órára mérték, Spanyolországban 369 órára, illetve Olaszországban 312 órára.

(Fotó: MTVA: Oláh Tibor)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!