Varga Mihály: a nemzetközi befektetők szerint Magyarország jó választás

2021. szeptember 16. 13:06

Egyértelmű nemzetközi sikert hozott a szerdai eurókötvény-kibocsátás, ami azt jelzi, hogy a nemzetközi befektetők bíznak Magyarországban – mondta a pénzügyminiszter sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

2021. szeptember 16. 13:06
null
Rádi Balázs

Varga Mihály hozzátette: a mostani kibocsátások keretében kedvező feltételekkel, alacsony kamattal 10 és 30 év futamidejű, 4,25 milliárd dollár értékű dollárkötvény, valamint 7 év lejáratú, 1 milliárd euró értékű eurókötvény került a befektetőkhöz.

A miniszter szerint a nemzetközi pénzügyi folyamatok alakulása kedvező, alacsony költséggel lehet forrást bevonni, a dollár- és eurókötvények kamata több mint egy évtizede nem volt olyan alacsony, mint most.

Varga Mihály elmondta: a 10 és 30 éves dollárkötvények kamata 2,1 és 3,1 százalék, míg az eurókötvény kamata 0,3 százalék közelében alakult. Mindez azt mutatja, hogy alacsony költséggel tudnak forrást bevonni a magyar gazdaság működtetéséhez.

Varga Mihály rámutatott: ezekre a kibocsátásokra azért is szükség volt, mert az Európai Unióban az európai helyreállítási alapról szóló döntés elhúzódik. Ugyanakkor kiemelte: a késlekedő uniós forrásokat ezzel pótolni lehet, így a kormány biztosítani tudja, hogy az elfogadott helyreállítási program az idén mindenképpen elinduljon.

Megjegyezte, hogy a mostani kibocsátás nem érinti a költségvetési hiányt, a tárca továbbra is az idénre tervezett 7,5 százalékos hiánnyal számol, emellett folytatja az adósság csökkentését is.

Kérdésre válaszolva elmondta: azzal kalkulálnak, ha a vírus negyedik hulláma nem befolyásolja mélyrehatóan a gazdasági folyamatokat, akkor reaális lehet idén a 7 százalék körüli gazdasági növekedés.

(Makronóm, MTI)

Borítókép: MTI/Máthé Zoltán

 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyúlgerinc
2021. szeptember 16. 23:13
Ha nem így lenne, nem jönnének tömegével...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!