A világ legnagyobb multija is megérzi a válság hatásait

2020. december 14. 14:47

A francia katolikus egyház „valóságos pénzügyi sokkot” szenvedett el amiatt, hogy a koronavírus-járvány miatt tavasszal teljesen, a második hullám idején pedig részlegesen zárva voltak a plébániák, amelyek bevétele idén 40 százalékkal esett vissza, jelentette be szerdán a francia püspöki konferencia.

2020. december 14. 14:47

Az egyház a nettó veszteségét 2020-ban 90 millió euróra becsüli, ami a teljes évi bevétele 17 százalékának felel meg.

A közlemény szerint ez a pénzügyi sokk annak tudható be, hogy a tavaszi általános karantén idején teljesen bezártak a templomok, a második hullámban pedig október 30. és november 28. között bár a templomok nyitva lehettek, vallási szertartásokat nem lehetett tartani, és ez megfosztotta az egyházat az egyik legfőbb bevételi forrásától, a szertartások alatti adománygyűjtésektől.

Az egyház becslése szerint a korlátozások miatt tavasszal 60 millió, novemberben pedig 30 millió eurónyi bevételtől estek el a plébániák.

A francia katolikus egyház éves pénzügyi elszámolása szerint 2019-ben 1,6 százalékkal, az azt megelőző évben pedig 0,5 százalékkal estek vissza a bevételek.

A jelenlegi válság hatásainak enyhítésére a francia katolikus egyház nagyvonalúságra kérte a híveket a karácsonyi adománygyűjtési felhívásában.

Bár Franciaországban az állam anyagilag nem támogathatja a vallásgyakorlást, a katolikus egyház 5 millió eurós támogatást kapott a járvány kezdete óta 8 ezer dolgozója bérpótlékaként.

Az egyházi megtakarítások 2021-re már körvonalazódnak, elsősorban ingatlaneladásokból, valamint a plébániák bővítésére vagy építésére vonatkozó tervek elhalasztásából, elsősorban a külföldi közösségekben.

Novemberben a katolikus egyház sikeresen gyakorolt nyomást a kormányra annak érdekében, hogy a járványügyi korlátozások első lazításakor engedélyezze a vallási szertartások újraindítását, így december 1. óta már minden templom nyitva tart.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!