Nem adják a franciák az acélgyárat a kínaiaknak

2020. július 07. 12:23

Egyre több ország érvényesíti a patrióta gazdaságpolitika elemeit világszerte és Franciaország sem győzi védeni a hazai gazdasági érdeket: komoly vita tárgyává vált egy acélgyár, amelyet a kínai Jingye Group tervezett felvásárolni, viszont a francia kormány több tagja sem engedné a kínai akvizíció végrehajtását.

2020. július 07. 12:23
null
Bakajannisz Péter

Széllel szemben törne előre a kínai Jingye Group, amely egy francia gyáregységet szeretne felvásárolni. A kínai csoport még márciusban vásárolta meg a British Steel-t, az Egyesült Királyság legnagyobb acélgyárát, amivel a Financial Times szerint több mint háromezer munkahelyet mentett meg. A kínai beruházó megígérte, hogy 1,2 milliárd fontot fektet be az üzletbe. E felvásárlással a Jingye csoport szerezte meg az irányítást a brit, illetve a holland üzemek felett, a francia Hayange településen lévő egység felett azonban már nem ilyen könnyű az irányítás átvétele, mivel az üzem kínaiaknak való átadását a francia kormány késlelteti – írja a Financial Times.

A Jingye Groupnak komoly tervei vannak az északkelet-franciaországi létesítménnyel, amely vasúti pályákat gyárt, a British Steel által készített nemesfémek feldolgozásával. A Hayange településen lévő üzemben mintegy 450 fő dolgozik. A gyár többek között a francia állam tulajdonában lévő SNCF vasúttársaság beszállítója.

A francia kormány védeni igyekszik az üzemet, ami paradox módon valóságos tolongást váltott ki az üzem körül: a kínai csoporton kívül egyre többen pályáznak a francia gyárra, köztük olyan óriások is, mint a korábban európai, de mára indiai multivá váló ArcelorMittal és a Liberty Steel, vagy a német Saarstahl és a Greybull Capital brit befektetőcég. Eközben a gazdasági minisztérium azt is szeretné, ha a végleges vevő, akit július végéig „jelentenek be”, átvenne egy másik, nehézségekkel szembenéző acélgyárat is, amely Ascoval néven fut. A források szerint a Jingye Group felajánlotta, hogy összesen 88 millió eurót fektet be a két létesítménybe, átvállalva az Ascoval adósságát.

A kínai csoport dolgát nem csak a versenytársak nehezítik, hanem az is, hogy lassan Európa összes országa a patrióta gazdaságpolitika elveit követi, ráadásul uniós iránymutatás alapján, így főleg az Európán kívülről érkező befektetésekre vezetnek be korlátozásokat egyre több országban.

Miközben a szakszervezetek üdvözlően tekintenek a kínai ajánlatra, a kínai Hebei tartományban található ipari konglomerátum térnyerését komolyan ellenzik a francia kormányon belül és több képviselő sem nyugodt a kínai átvétel miatt. Egyrészt, nem biztosak a Jingye csoport finanszírozási képességeiben, másrészt úgy vélik, hogy az akvizíció lehetővé tenné a csoport számára, hogy megkerülje az EU dömpingellenes szabályait. Ráadásul, Bruno Le Maire pénzügyminiszter a Hayange-i üzemet „stratégiai eszköznek” nevezte, és lehetővé tette Franciaország számára a felvásárlás blokkolásának lehetőségét. Az Ascoval régiójának elnöke, Xavier Bertrand inkább a Libertyt látná szívesen befektetőként. 

Az biztosan látszik, hogy

Európa-szerte egyre több nemzetgazdaságban válnak szkeptikusabbá a külföldi, sok esetben ellenséges felvásárlásokkal kapcsolatban,

főleg, ha azok Európán kívülről érkeznek és stratégiai ágazatokat érintenének.

A britek, miután kínai befektetők megpróbálták felvásárolni az Imagination Technology mesterséges intelligenciával foglalkozó brit vállalatot, komoly intézkedéseket hoztak a kritikus ágazatok védelmével kapcsolatban, miközben Norvégiában az Air Shuttle AS hitelezői vették át a légitársaságot – amelynek eredményeként egy kínai állami tulajdonú társaság lett a legnagyobb tulajdonos a norvég cégben. Ezek csupán a legfrissebb esetek, amelyek után nem csoda, hogy a franciák sem hagynák annyiban az üzem kínai felvásárlását – a koronavírus utáni világgazdaságban a nemzetgazdasági érdek védelme kimondatlanból kimondott céllá vált és ma már nyugati kormányzatok sem merik azt állítani, hogy nem számít, hol születnek a gazdasági döntések, ki egy-egy vállalat tulajdonosa. 

(MTI Fotó: Vajda János)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zolizolizoltan
2020. július 08. 10:24
Ma már nem kell felvásárolni cégeket. Ha földrajzilag közel van a beszállító a multihoz, akkor bekötik a multihoz a beszállító vállalatirányitási rendszerét. Csak ezzel a feltétellel lehet beszállító egy cég. Persze, ha a beszállító is multi, akkor ez nem megy olyan könnyen.
zolizolizoltan
2020. július 08. 10:17
Kína igyekszik megszabadulni hatalmas dollár tartalékjától, ezért külföldi befektetéseket keres. A franciák pedig felkészülnek a globálisan elterjedő patrióta nemzeti gazdálkodásra. Nem a koronavírus miatt, mélyebb oka van ennek.
Esvány
2020. július 07. 23:06
Akkor mégsem a piac a mindenható, az államnak is bele kell szólnia?
olajfa1
2020. július 07. 21:22
Ezekszerint a "liberális" francia vezetés csak addig "liberális" amíg az ő gyáraikat meg az ő technológiájukat exportálják. Amikor viszont egy másik állam vállalata akar a francia gazdaságban versenyezni... na at már tilos a liberális francia vezetésnek! Na ennyit a +piaci mechanizmusok mindenhatóságáról" és a szocik francia tókések "piaci értékítéleteiről"!...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!