Magyar csárda épült a Távol-Keleten

2023. augusztus 03. 16:05

Több mint kétszáz magyar cserkész utazott Dél-Koreába.

2023. augusztus 03. 16:05
null
Constantinovits Milán
Constantinovits Milán

A cserkészetnek, a világ legnagyobb ifjúsági mozgalmának négyévenkénti találkozója a dzsembori. Ez olyan jelentőségű esemény a cserkészek számára, mint a sportolóknak az olimpia: komoly válogatás és többéves felkészülés előzi meg, hogy utána a világ összes országából (ahol működik a mozgalom) két hétig együtt táborozzanak a kijutottak.

A dzsembori lehetőséget kínál az kontinenseken, kultúrkörökön és felekezeteken túlnyúló barátságok kötésére is, illetve a különböző nemzetek cserkészei is megmutathatják saját karakterüket és értékeiket. Magyarország 1933-ban adott otthont a cserkész világtalálkozónak Gödöllőn, és a rendszerváltás óta népes kontingenssel volt jelen a dzsemborikon.

A napokban rajtolt el a 25. világtalálkozó Dél-Korában, ahová 211 magyar cserkész utazott el, hogy hazánkat és a magyar cserkészetet képviselje. Ennek részeként a magyar csapat egy 

hamisítatlan hazai gasztronómiát bemutató csárdát és egy óriás Rubik-kockát épített fel.

 Tóth Márton, a szövetség kommunikációs vezetője úgy fogalmazott a kiutazás céljairól: „A Magyar Cserkészszövetségnek nagy szüksége van dzsemborit megjárt, kreativitást, inspirációt hazahozni és továbbadni képes fiatalokra, akik majd itthon további cserkészmunkájukkal egy jobb világot építenek.”

Végh János, a kontingens egyik vezetője pedig így foglalta össze várakozásait korábbi dzsemboris tapasztalatai alapján: „Elképesztő volt azt megtapasztalni, hogy miközben a világ állandóan a konfliktusoktól, erőszaktól és nehézségektől hangos,  ott a dzsemborin együtt élhetünk, játszhatunk, beszélgethetünk, dolgozhatunk, különböző programokon vehetünk részt, a legkülönbözőbb nemzetiséghez tartozó, különböző vallású emberekkel. Van egy közös értékrendünk, valami, ami összeköt minket. Ez egy nagyon egyedülálló dolog, hogy 170 országból ilyen békességben ott vannak egymás mellett az emberek.”

A magyar kontingens hírei a Facebook-oldalukon követhetők.

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!