Az Országház lépcsőjén fog Himnuszt szavalni Novák Katalin

2023. január 22. 07:13

2023. január 22-én, a magyar kultúra napján egyúttal a Himnusz 200. évfordulóját is ünnepeljük.

2023. január 22. 07:13
null

Novák Katalin köztársasági elnök a Kulturális és Innovációs Minisztérium rendezésében, a magyar kultúra napján, 2023. január 22-én 17 órától az állami megemlékezés után az Országház főlépcsőjén a 200. évfordulót szimbolizálva 200 gyermek – 100 anyaországi és 100 határon túli – kíséretében szavalja majd a nemzeti imádságot.

Idén január 22-én a magyar kultúra napján egyúttal a Himnusz 200. évfordulóját ünneplik. 1823-ban ezen a napon, Szatmárcsekén tisztázta le Kölcsey Ferenc a magyarság nemzeti imádságának kéziratát.

Ez a jeles évforduló a nemzeti kultúra közösségmegtartó erejére, a magyarság kulturális örökségének megőrzésére, fenntartásának fontosságára és védelmére emlékeztet. A Kulturális és Innovációs Minisztérium ezen a napon a nemzet egységére, a magyar közösség együvé tartozásának erejére, illetve arra szeretné ráirányítani a figyelmet, hogy az összetartozás megélése a nemzet megmaradásának záloga.

Ezzel egy időben négy határon túli helyszínen: a partiumi Nagyváradon, az erdélyi Székelyudvarhelyen, a felvidéki Nagymegyeren és a délvidéki Zentán, valamint a megemlékezéssorozat kiemelt helyszínein: Kölcsey egykori lakhelyén, Szatmárcsekén és az Európa Kulturális Fővárosa Veszprémben is ugyanebben az időpontban szavalják majd a Himnuszt – írta a KIM a közleményében.

(MTI alapján)

Nyitókép: MTI/Sándor-palota

Összesen 157 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szabó A. Imre
2023. január 23. 04:43
"2023. január 22-én 17 órától az állami megemlékezés után az Országház főlépcsőjén a 200. évfordulót szimbolizálva 200 gyermek – 100 anyaországi és 100 határon túli – kíséretében szavalja majd a nemzeti imádságot" Ez végül is elmaradt. Néztem 17 órától a tévéközvetítést és ilyet nem láttam benne.
Igazszó
2023. január 22. 21:50
Két hohol fasszopás között majd majomkodik egy kicsit. Magyar áldozatokról még nem volt szava sem ennek a mocskos lotyónak.
pemete jakab
2023. január 22. 18:20
"Az Országház lépcsőjén fog Himnuszt szavalni Novák Katalin" Ez jól tükrözi a Fidesz identitáspolitikáját: farizeus identitásmutogatás. A politikusok a társadalom megosztására törekednek, hogy aztán valamiféle nemzeti egységet színleljenek.
Akitlosz
2023. január 22. 18:15
"a felvidéki Nagymegyeren" Az annyira messzi Felvidék, hogy Kismegyert már beolvasztották Győrbe.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!