„Itt a kormánybuktatás volt a program”: könyv jelent meg a taxisblokádról

2016. január 20. 16:21

A taxisblokád végső célja a kormány megbuktatása volt – vélekedett Bíró Zoltán, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgatója, aki a taxisblokádról szóló, kétkötetes munka bemutatóján beszélt erről.

2016. január 20. 16:21

Kétkötetes, hétszáz oldalas összefoglaló műben elemzi az 1990. őszi taxisblokád történéseit és hátterét a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (Retörki).

Bíró Zoltán főigazgató a kiadványt bemutató szerdai, budapesti sajtótájékoztatón az MTI-nek arról beszélt, teljesen új képet nem festettek a negyedszázaddal ezelőtti eseményekről, amelyeket a munkában gondosan dokumentáltak. 

„Itt a kormánybuktatás volt a program” – jegyezte meg, hozzátéve, azon lehet vitatkozni, hogy eredetileg is ez volt-e a cél, vagy a szerencsétlen kormányzati kommunikációra ráépülve jelent meg ez a szándék.

Közölte, az SZDSZ így akarta elérni azt, amit a választásokon nem sikerült, az eseményekbe pedig „sajátosan avatkozott bele” a szabad demokraták által jelölt köztársasági elnök is. Mint mondta, azokban a napokban hajszálon múlott, hogy polgárháborús helyzet alakuljon ki Magyarországon.

Nehézségek, zárt anyagok

Az MTI érdeklődésére Bíró Zoltán arról beszélt: Horváth Balázs akkori belügyminiszter levéltári hagyatékában kutatva M. Kiss Sándor, a Retörki tudományos főigazgató-helyettese által fellelt anyagok alapján döntöttek úgy, hogy az összefüggések feltárásába kezdenek.

Megemlítette: bő fél esztendeig gyűjtötték az anyagot a Szekér Nóra és Nagymihály Zoltán által szerkesztett kiadványhoz, és nehézséget jelentett, hogy külön kellett kikérni a budapesti és az országos rendőr-főkapitányság máig zártan kezelt anyagait, és engedélyt szerezni a publikálásukra. Hozzátette: ezeket az anyagokat egészítették ki az egykori résztvevőkkel készített interjúkkal, sajtóválogatással, valamint a témát áttekintő tanulmányokkal.

Elemi élmény

Szekér Nóra, a kiadvány egyik szerkesztője az eseményen azt mondta: az 1990. őszi négynapos eseménysorozat „a magyar társadalom elemi élménye volt”, amely a rendszerváltozás számos problémáját hozta felszínre, ehhez kívántak munkájukkal újabb szempontokat, megközelítéseket adni.

1990-ben átlagosan 65 százalékkal drágult a benzin, ezért a taxisok október 25-én tiltakozásba kezdtek, amely országos akcióvá terebélyesedett. Az érdekegyeztető tárgyalások eredményeként október 28-án a kormány az energiaár liberalizálásának parlamenti megvalósításáig elfogadta az árcsökkentést. Ezután megszűnt a blokád, és helyreállt a közlekedés. 

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kardinális
2022. szeptember 28. 03:59
Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy Göncz Árpád Barna Sándor rendőrkapitánnyal együtt végigautókázta a blokád helyszíneit, az útlezárásoknál a rendőrkapitány kiszállt a kocsiból és megnyugtatta a taxisokat, hogy a rendőrség nem fog erőszakot alkalmazni, a hátsó ülésen pedig a köztársasági elnök üldögélt. Szóval a jelenlétével bátorítólag hatott a taxisokra, amivel átlépte alkotmányos feladatkörének határait, mert nem a nemzet egységét fejezte ki, és főleg nem az államszervezet demokratikus működése felett őrködött, hanem a kormány és egy szakmai szervezet közötti konfliktusban az egyik fél oldalára állt, és a burkoltan törvénysértő blokádot fenntartókat támogatta.
Szúnyog
2020. október 27. 01:54
A tudjukkik a négy igenes hazugság-kampány után teljes külföldi és média támogatás mellett sem tudtak választást nyerni, jött hát a puccskísérlet. Ilyenek ők, a demokraták. Ma is.
tyIer durden
2016. március 09. 20:03
Kohn Bela fattyak.
vizesnyolcas
2016. február 08. 08:45
Így van, a Fidesz a parlamentben erősen támadta a kormányt a benzináremelés miatt, de a taxisblokád szervezésében való részvételt elutasította. - Ez volt az első alkalom, amikor a Fidesz szembement az SzDSz-szel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!