A jövő és az ébredő sütemények

Kedvenc volt piarista tanárom döbbentett rá az élet értelmére: minden nap egy soha vissza nem térő alkalom, arra valami jót is tegyünk azoknak, akik nem érdemlik meg azt soha. A kecskeméti konviktusban is ilyen hideg volt, mint ma reggel, de lüktetett bennünk az élet, ha majd kiszabadulunk innen az érettségi után vár minket a NAGYBETŰS ÉLET.  Aztán jött a katonaság, az egyetem és minden jó, ami az élet dagasztásához kellett.  Mára a harmincéves osztálytalálkozó előtt egy dolog maradt, tagadjuk le az éveket, mert az osztályfőnökünk sem volt annyira hülye, mint annak idején gondoltuk, mikor letegeződtünk vele az érettségi  bankett után kötelezően (ismeri valaki a csendőrpertut?). Az alagsorból meg feljöttünk végre a levegőre, vagy amit annak hittünk. A lélegzet vétele mára már nehézkes lett egy kicsit, de széles és színes filmek tökéletesítik bennünk azt, amit HOBO tanár úr tolt belénk Kecskeméten: Andrej Arszenyjevics Tarkovszkij élt, él és élni fog.  Csak arról feledkeztek el a kegyes atyák a mozikat bezárják és multiplexekben vetítik ma a jövőt és digitálisan.