Borbély, Jásdi, Koch, Mészáros, Szőke, Szöllősi: ki lesz az év bortermelője?

2015. november 10. 18:12

Borbély Tamás, Jásdi István, Koch Csaba, Mészáros Pál, Szőke Mátyás, Szöllősi Mihály: közülük kerül ki idén a 2015-ös év bortermelője cím birtokosa. Holtverseny miatt idén nem öt, hanem hat borász közül kell választania a Magyar Bor Akadémia tagjainak.

2015. november 10. 18:12

A Magyar Bor Akadémia idén 25. alkalommal adja át az Év bortermelője díjat. Számtalan borász, szakmabeli, étteremvezető, sommelier és chef küldte el jelölését, köztük Bukovics Martin, a Mandiner.bor szerkesztője is. Az idei verseny izgalmasan alakult: a tavalyi évben néhány elemében módosított választási eljárás során, idén is 450 jelölőt kiválasztva, számukra névre szóló felkérést küldött a szervező Magyar Bor Akadémia.

A felkérteknek az elmúlt éveben bevezetett rendszer szerint idén is 3-3 bortermelő ajánlására volt lehetőségük. Ebben az évben a díj korábbi győztesei szintén lehetőséget kaptak, hogy egy személyt közösen juttassanak a jelöltlistára.

A díj eddigi életében először fordult elő, hogy holtverseny miatt az öt jelölt helyet az idei évben hatan versengenek a megtisztelő címért. Itt a lista.

  • Borbély Tamás – Badacsonyi borvidék
  • Jásdi István – Balatonfüred-Csopaki borvidék
  • Koch Csaba – Hajós-Bajai borvidék
  • Mészáros Pál – Szekszárdi borvidék
  • Szőke Mátyás – Mátrai borvidék
  • Szöllősi Mihály - Neszmélyi borvidék


A megmérettetés második fordulójában a Magyar Bor Akadémia tagjai döntik el szavazással, hogy a hat jelölt közül ki nyerje el az „Év Bortermelője Magyarországon 2015” elismerő kitüntetést. A sajtótájékoztatóval egybekötött eredményhirdetésre december 4-én kerül sor a Budavári Fortuna Étteremben.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hunmohikan
2015. november 19. 11:02
Jásdi vagy Szőke Borbély jön fel, de még "fiatal" Én mondjuk Jásdira szavaznék, az olaszrizlingje mindig remek.
Mojjo
2015. november 11. 16:14
Nyílván nem poén volt a kollega részéről. Még véletlenül sem :D Mondjuk ez a névsor is eléggé poén-szinten mozog, csak sajnos ezt komolyan is gondolják... Sajnálom, hogy ez lett ebből a címből...
tripolisz
2015. november 11. 09:23
Varga
liberálzöld.
2015. november 11. 06:44
Mészáros! Sikernév!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!