Morrissey a Millenárison!

2015. október 05. 12:34

Kilenc év után tér vissza Budapestre Morrissey, az alternatív rock történetének egyik kiemelkedő előadója, aki október 12-én, hétfőn a Millenáris Teátrumban lép fel a tavaly megjelent albumához, a World Peace Is None of Your Businesshez kapcsolódó turné keretében.

2015. október 05. 12:34

Az 56 éves angol Steven Patrick Morrissey szólópályafutása már több mint negyedszázada tart, ezalatt számos sikert ért el, ám ma is előszeretettel emlegetik a legendás Smiths egykori frontembereként. A Morrissey szövegei mellett Johnny Marr gitáros zenéire épülő, és 1983-tól 1987-ig működött Smiths óriási hatással volt a világ rockzenéjére. Morrissey azóta kilenc szólóalbumot készített, és közülük három (Viva Hate - 1988, Vauxhall and I - 1994, Ringleader of the Tormentors - 2006) vezette a brit albumlistát. Tíz stúdióalbuma és mintegy negyven kislemeze jelent meg. Morrisseyt az indie zenei színtér fontos újítójaként tartják számon. „A legtöbb popsztárnak meg kell halnia, hogy elérje azt az ikonstátuszt, amelyet ő már életében” - írta róla a The Independent című brit lap. Ennek ellenére nemrég bejelentette, hogy a szeptemberben a londoni Eventim Apollóban tartott koncertje volt az utolsó, amit az Egyesült Királyságban adott, miután a brit lemezkiadók nem érdeklődnek iránta, és „új anyagok nélkül nincs értelme itt turnézni”.

 
Legutóbbi stúdióalbuma, a World Peace Is None of Your Business a tőle megszokott érzelmes, önironikus, néhol fájdalmas és egzisztencialista dalokat tartalmazza elektronikus hangzásokkal és markáns latin zenei motívumokkal kiegészítve. Az énekes idén májusban négy koncertet adott Sydney világhírű operaházában az ausztrál metropolisz Vivid Fesztiválja keretében. Előzőleg tavaly le kellett mondania számos koncertjét, mert mint utóbb felfedte, rákkal kezelték. Januárban bejelentette, hogy visszatér a színpadra és júniusban folytatja a turnézást az Egyesült Államokban, ahol tavaly számos fellépése elmaradt betegsége miatt. 2006-ban a Petőfi Csarnokban adott koncertet, akkor három Smiths-klasszikust (How Soon Is Now?, Girlfriend in a Coma, Last Night I Dreamt That Somebody Loved Me) énekelt el. Őszi turnéjának dallistáit tanulmányozva idén a Millenárison kettő várható: a Meat Is Murder, valamint a What She Said.
 
Morrissey az állatok jogainak harcos védelmezőjeként és elkötelezett vegetáriánusként is ismert. 2013-ban önéletrajzzal jelentkezett, idén regénye jelent meg List of the Lost (Veszteséglista) címmel.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!