Nyitás a nagyvilágra: itt a Borjog és bormarketing konferencia programja

2015. február 15. 09:10

Március 5-én, csütörtökön rendezik meg a 2015-ös Borjog és bormarketing konferenciát, mely idén a magyar borok külföldi marketingjére fókuszál. Szó lesz a tokaji luxusmárkává formálásáról, ázsiai exporttapasztalatokról, online bormarketingről és a kormányzat különböző boros stratégiáiról is. Jelentkezni már lehet, a Mandiner idén is élőben tudósít.

2015. február 15. 09:10

Idén március 5-én rendezik meg a fővárosi Boscolo hotelben a hazai borszakma egyik legrangosabb rendezvényét, a Borjog és bormarketing konferenciát. A 200 fős konferencia kiemelt célja, hogy folytassa az eddigiekkel megkezdett munkát és párbeszédre hívja az ágazat résztvevőit és így igyekezzen segíteni a közös szakmai célok elérését: a jogi szabályozások egyszerűsítését, az adminisztrációs terhek csökkentését, illetve közös és hatékony marketingstratégia kialakítását. Tavaly főként Tokajról és a Tokaj Kereskedőház megújításáról volt szó a Boscolóban: ott voltunk, megírtuk.

Idén is bormarketinges témát emelt ki Rókusfalvy Pál és Prónay Bence, a konferencia két szervezője. Az idei rendezvény mottója: nyitás a nagyvilágra. Ennek kapcsán az előadások zöme a magyar borok külföldi promóciójához kapcsolódik majd:

  • Kohut Balázs, a Külgazdasági és Külügyminisztérium közigazgatási államtitkár a Carton Hungaricum program kapcsán elmondja, milyen lehetőségei vannak a magyar bornak a kulturális diplomácia szolgálatában.
  • A Nemzeti Borkiválóság Programról Horkay András, az Országos Borszakértő Bizottság elnöke beszél.
  • Tokaji, a nemzet luxusmárkája címmel a Tokaj Kereskedőház tart előadást.
  • Az Agrármarketing Centrum borágazati stratégiájáról Lipcsey György, a Magyar Turizmus Zrt. agrármarketing vezérigazgató helyettese oszt meg gondolatokat.
  • Németh Ágnes, a VinCE magazin főszerkesztője az idén hatodszorra, rögtön a konferencia másnapján megrendezendő VinCE rendezvényről mesél majd.
  • A Nagy Falon innen és túl: vélhetően a magyar borok ázsiai exporttapasztalatáról lesz szó Debreczeni Mónika, a Vylyan Pincészet birtokigazgatója előadásában.
  • Online bormédia és bormarketing témában Tábor István, a Borászportált és a Vinoportot kiadó Trinety Media ügyvezető igazgatója beszél.
  • A számos hazai borászati arculatot kidolgozó Ipacs Géza Branding itthon - üzenet a világnak címmel tart előadást.
  • A magyar gasztronómia és a bor kapcsolatáról Zsidai Roy fog beszélni, a villányiak által elmúlt években végrehajtott csodákról Gere Attila, a Balaton környéki összefogásról Figula Mihály, a tradicionális pezsgőről pedig Garamvári Vencel.
  • Valamint a konferencia zárásaként kerekasztal-beszélgetésen Csapody Balázs (Kistücsök étterem), Gazda Albert (Cink.hu), Gyelán Zsolt (CBA, alelnök), Kántor Endre (Jazzy Rádió, Millásreggeli; borravalo.hu), Lukácsy György (Heti Válasz), Tálos Attila (Bortársaság, felelős vezető) és Zwack Izabella (Zwack Izabella Borkereskedés) tárgyalnak meg regionális bormarketing-kérdéseket.


Borjogi, borszakmai kérdésekben is lesz azért pár előadás:

  • Új jogosultságok, alkalmazásuk, a HNT szakmaközi elismerése, tapasztalatok címmel Tornai Tamás, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa elnöke számol be munkájáról.
  • Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium újonnan kinevezett eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára az ágazati stratégiáról beszél.
  • Puskás András, a Magyar Export-Import Bank Zrt. üzleti vezérigazgató-helyettese a bank és az ágazat külföldi piacokra törekvő szereplőinek együttműködési lehetőségeiről szól néhány szót.


Az eseményre már lehet jelentkezni a honlapon található jelentkezési lap kitöltésével. Jó hír a Borjog és Bormarketing 2015 Konferenciára már regisztráltak számára, hogy egy február 25-ig tartó akció keretében 10 százalék kedvezménnyel vásárolhatnak napijegyet a VinCE Budapestre. Sőt, a kedvezmény fordítva is működik: VinCE-jeggyel 10 százalékkal kedvezőbb áron lehet jegyet igényelni konferenciánkra.

A konferenciáról a Mandiner ahogy tavaly, úgy idén is élőben fog tudósítani.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kardosg
2015. március 05. 12:49
Nem szerepel a programban a Magyar Bor arculati kézikönyv bemutatása sem, pedig az utóbbi két évtized talán legfontosabb fejleménye, hogy egyáltalán van ilyen (amiben Kiss Elizának jelentős szerepe volt) és a támogatások feltételeként jelenik meg a Magyar Bor arculati kézikönyv elemeinek alkalmazása például a most aktuális export pályázatban is.
kardosg
2015. március 05. 11:58
Az alaphelyzet évek óta nem változik, most sem kérdezik meg azt a néhány embert, aki húsz éve járja a világ nagy borászati vásárait és esetleg konkrét tapasztalatai is vannak a magyar bor exportjáról, külkereskedőként. Egy ilyet se láttam a programban. No comment. Ez így hasbeszélés. Most is ugyanaz tehát a fő probléma és nem a mai konferencia hoz megoldást: http://www.boraszportal.hu/hirszuret/borexportunk-golyameseje-4661
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!