Új taggal bővül a Bëlga

2014. január 22. 14:02

Öt tagú lesz ezután a Bëlga zenekar. Dj Marvin a koncerteken a zenékért felelős DJ Tituszt váltja, aki a Carbonfools-os elfoglaltságai miatt nem koncertezik a fiúkkal, de az együttesnek továbbra is tagja marad.

2014. január 22. 14:02

Szombaton a Muzikum Klubban láthatja először a budapesti közönség a Bëlga együttes új tagját, Dj Marvint. Marvin megérkezése nem tagcserét jelent, a Bëlga ezentúl öttagú lesz. Dj Marvin január 17-én Tatabányán már debütált az együttesben. Az volt a Bëlga idei első koncertje.

A pályát 1995-ben kezdett dj dolgozott a Tilos Rádióban és a Radio Caféban, fellépett többek között a SüssFelNapban, a MokkaCukkában, a Merlinben, alapítója a United Colors of House-nak, a Blast from Past sorozatnak, a Hypnotronik esteknek. Munkatársa, majd tulajdonosa volt a Trancewave lemezboltnak. Nemcsak Magyarországon, hanem Szlovákiában, Csehországban, Horvátországban, Erdélyben és Németországban is fellépett.

A Bëlga rappere, Még5lövés még decemberben mondta el, hogy a Művészetek Palotájában adott koncerttel a csapat nemcsak a 15. születésnapját ünnepli, hanem egy korszakot is lezár: jó ideig most lép fel velük utoljára a zenékért eddig felelős Titusz. „Természetesen marad a Bëlgában, de a koncerteken a jövőben nem lesz velünk, mert már nem tudja összeegyeztetni a fellépéseket másik zenekarával, a Carbonfoolsszal. Ha az elmúlt egy-két évben ütközés volt, Tituszt helyettesítette valaki a Carbonfoolsban, de most nincs, aki ezt megtenné. A Bëlga effektgépeket használ, Titusz CD-ről, laptopról szokott zenéket játszani, az új tag átveszi a szerepét”.

A Bëlga 1998-ban alakult a Tan Kapuja Buddhista Főiskola három hallgatójából, akik a Tilos Rádió egyik műsorában találtak egymásra és a vicces, (ön)ironikus, szókimondó bëlgás stílusra, amelynek zenei alapjait az akkor feltörekvő producer, Dj Titusz teremtette meg. Bauxit, Még5lövés és és Tokyo azóta is szövegel, a Bëlga eddig tizenkét lemezt és számos hip-hopos slágert (Nemzeti hip-hop, Kalauz, A gyaloglás vége, Képviselő boogie, Mit parodizálsz, Az a baj, Zsolti a béka) készített.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!