Folytatódik a Versek szódával! irodalmi sorozat

2013. október 16. 12:00

A rendhagyó beszélgetések következő vendége Oravecz Péter költő, zenész lesz október 16-án, 19:30-tól a Nemzeti Színház Kaszás Attila Termében.

2013. október 16. 12:00

A Versek szódával! – avagy költők másképp irodalmi estsorozat célja, hogy a költőkről teljesebb képet adjon hobbijuk, kedvenc időtöltésük, más művészeti tevékenységük bemutatásával. A Nemzeti Színházban futó sorozat következő, október 16-i állomásának vendége Oravecz Péter költő, zenész lesz.

Oravecz Péter pályája a Stádium Fiatal Írók Körében indult. 1993 óta publikál rendszeresen folyóiratokban. 2002-2004. között szerkesztő-műsorvezetőként saját műsort vezetett a Petőfi Rádión A hetedik címmel. 2000-től aktívan zenél, jelenleg két hazai flamenco produkcióban (FlamenCorazón Arte, Sobre Fuego) és két alternatív popzenekarban (Manoya, Spiral Road) működik közre. Az est folyamán fellép még Máthé Zsolt színművész, Hódosi Enikő, azaz a Neo együttesből is ismert Manoya, valamint Bajnay Beáta flamenco táncos. Oldott, talk-show hangulatú beszélgetésre számíthat tehát a közönség.

Az estsorozat további vendégei lesznek a jövőben: Muszka Sándor (nov. 20.), Csukás István (dec. 18.), Szentmártoni János (jan. 15.), Szálinger Balázs (febr. 19.), Kiss Judit Ágnes (márc. 19.), Bereményi Géza (ápr. 16.), Lackfi János (máj. 21.) és művészvendégeik.

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!