Régi idők ízei Tihanyban

2012. szeptember 20. 08:49

Régi idők ízeit idézik meg Tihanyban levendulás ételekkel szombaton és vasárnap a Régi Idők Udvarában. Lesznek betyárok is, este pedig a szegedi Emerenciások adnak tekerőlantos műsort, amelyet táncház követ.

2012. szeptember 20. 08:49

Régi idők ízeit idézik meg Tihanyban levendulás ételekkel szombaton és vasárnap a Régi Idők Udvarában. „Ezeken a napokon üvegbe zárjuk a nyár érlelő melegét, a termés ízét, zamatát, hogy a hosszú téli estéken egy csipetnyi levendula illatú lekvárt kóstolgatva idézzük fel tihanyi emlékeinket” – mondta el a főszervező Papp Róbert. Szombaton tárogatómuzsika mellett osztják ki a gyümölcsöket, majd Kaldeneker György irányításával elkezdődik a lekvárfőzés, közben kulturális, szórakoztató programok váltják egymást.

Fellép a Tihanyi Hegyenjárók, a Hun-Kun-Dance, a Pergő Rozmaring együttes, a kemencés kalács fonásában, sütésében pedig a vállalkozó kedvűek is részt vehetnek. Később fánkot is sütnek, hogy a frissen elkészült finomságokat legyen mivel megkóstolni.

Délután betyárok ostoros bemutatót tartanak, este a szegedi Emerenciások tekerőlantos műsort adnak, amelyet táncház követ. Vasárnap 11-kor ismét kinyitja kapuit a Régi Idők Udvara, ahol folytatódnak a szombati programok és tanácsokat kapnak az érdeklődők, hogy a levendulás ételeket miként lehet összehangolni a sültekkel – akinek kedve van, a helyi séffel ki is próbálhatja a fogásokat.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!