Ai Weiwei szabad

2011. június 23. 09:37

A BBC China értesülései szerint óvadék ellenében három hónap után kiengedték Ai Weiweit. A gazdasági bűncselekmények miatt letartóztatott és eltüntetett kortárs alkotó művei a legnagyobb galériákban és múzeumokban láthatók, de részt vett az olimpián megismert Fecskefészek Stadion megtervezésében is.

2011. június 23. 09:37

Ai Weiwei világhírű kínai képzőművész három hónap után újra szabad - jelentette a BBC China. A gazdasági bűncselekmények miatt letartóztatott és eltüntetett 54 éves kortárs alkotót óvadék ellenében engedték ki a kínai állami hírügynökségek szerint.

Kína az egész akcióval kivívta a világ felháborodását. Ai Weiwei legutóbb a Tate Modernben sok százezer porcelán napraforgómagot állított ki, mely az egyén és a társadalom viszonyát szimbolizálta. „Országunk vezetése 60 év után megadhatná a népnek a jogot, hogy maga válassza meg a vezetőit” - az ehhez hasonló nyilatkozatai okot adtak a kínai hatóságoknak, hogy adóügyi probléma ürügyével elhurcolják a művészt Hong-Kong-i reptérről.

Ai Weiwei apja az egyik legnagyobb kínai költő volt, azonban a kulturális forradalom idején elhurcolták. A képzőművész közel 10 évet élt az Egyesült Államokban, és miután visszatért, blogján gyakran bírálta a rendszert - ezt aztán törölték a kínai netről. Ai Weiwei egyébként részt vett az olimpián megismert Fecskefészek Stadion megtervezésében is.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
-d(-_-)b-
2011. június 24. 07:15
Aki kurvának áll...
nick89
2011. június 23. 11:45
A politikailag kínos emberek ellen máshol is az Adóhivatalt használják. Http://www.harommajom.hu
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!