Nézegesse Mussolini erkélyét!

2010. augusztus 16. 11:50

Újranyitják Rómában azt a római balkont, ahonnan a fasiszta vezér, Benito Musssolini tartotta beszédeit. Az hírhedt erkélyt 1944 óta lezárva tartották.

2010. augusztus 16. 11:50

A római Piazza Venezián, a reneszánsz stílusban épült Velence-palota homlokzatán található első emeleti balkonról szólt népéhez Benito Mussolini. Leghírhedtebb beszédét is itt tartotta 1940. június 10-én, amikor bejelentette, hogy Itália hadat üzen Nagy-Britanniának és Franciaországnak, belép a világháborúba. Ezt az eseményt a korabeli híradók is rögzítették.

1944 óta senki nem állt a nevezetes teraszon és már csak az idősebbek és a líbiai vezető emlékszik arra, hogy a Duce erkélyéről van szó. Moamer al-Kadhafi római látogatásain mindig megáll az erkély alatt. Az olasz kulturális tárca most bejelentette: szeptemberre helyreállítják palotát, és itt rendezik meg az elsőbálozó lányok bálját október 16-án, melyet minden évben Ausztria római nagykövetsége szervez meg.

1455-67 között Pietro Barbo, a velencei bíboros építtette a Capitolium-domb lábánál a Palazzo Veneziát. Kezdetben pápai rezidencia volt, majd később a Velencei Köztársaság nagykövetségének épülete. 1797-től Ausztria nagykövetsége költözött ide, a fasizmus alatt pedig Mussolini használta kormánypalota gyanánt.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!