Összehívnák az oroszok az ENSZ Biztonsági Tanácsát Macron kijelentése miatt

2024. március 10. 07:57

Moszkva többet szeretne tudni a NATO-csapatok Ukrajnába küldéséről.

2024. március 10. 07:57

Nyitókép: Christian Liewig - Corbis/Getty Images

***

Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsa ülésének összehívását kezdeményezte szombaton, hogy megtárgyalják a francia elnök elképzelését NATO-csapatok Ukrajnába küldéséről – írja az Index. Dimitrij Poljanszkij, Oroszország állandó ENSZ-képviselőjének helyettese New Yorkban kifejtette: Moszkva szeretne több információt tudni Emmanuel Macron ötleteléséről, amely véleménye szerint a

harmadik világháború kezdetének kockázatát hordozza”.

A diplomata hozzátette: szeretné, ha napirendre vennék a magas rangú német katonai vezetőknek tulajdonított beszélgetést arról, hogy Németország levegőből indítható Taurus rakétákat bocsátana Ukrajna rendelkezésére. Dmitrij Poljanszkij leszögezte,

Oroszországnak nem áll szándékában katonai úton „megszabadulni a kijevi rezsim vezetőjétől. 

Aki titkon ebben reménykedik, annak csalódást kell okoznia, mert ez nem szerepel Moszkva tervei között”. Elmondta: az Odessza elleni szerdai légitámadás célpontja egy tengeri drónok összeszerelésével foglalkozó üzem volt, ahol brit alkatrészekből állítanak össze katonai eszközöket.

A Biztonsági Tanácsban Oroszországot képviselő diplomata arra is utalt Odessza említésével, hogy Emmanuel Macron a NATO-egységek Ukrajnába küldésére vonatkozó elképzelését a közelmúltban azzal egészítette ki, hogy 

Franciaország akkor vezényelne katonákat Ukrajnába, ha Kijevet vagy Odesszát támadás érné

 orosz részről.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2024. március 12. 13:35
Mindent elbír a pofájuk…🤮
Zokni
2024. március 10. 18:07
Ez érdekes. De menjünk sorjában. Előbb Oroszország miatt üljenek össze, mert mintha megtámadott volna egy országot.
julius68-2
2024. március 10. 14:51
"Franciaország akkor vezényelne katonákat Ukrajnába, ha Kijevet vagy Odesszát támadás érné" Odessza elleni támadás szerdán megtörtént és hol vannak a francia katonák, mikor érnek oda, vagy Makron is csak hülyül.
llnnhegyi
2024. március 10. 13:26
Orosz ellen vívott bármilyen háború, orosz győzelemmel végződik. Tanulmányozzátok Napóleon, Hitler bukásának okait.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!