Kiderült: rákos az amerikai védelmi miniszter, akinek kórházba kerüléséről még Biden sem tudott

2024. január 10. 10:25

A Pentagon tájékoztatása szerint Lloyd Austinnál december elején fedezték fel a betegséget.

2024. január 10. 10:25

Az amerikai elnöknek többhetes késedelemmel jutott tudomására, hogy Lloyd Austin védelmi minisztert prosztatarákkal diagnosztizálták – közölte helyi idő szerint kedden John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője, aki úgy fogalmazott, „nem ideális, hogy a vezetés ilyen hosszú ideig ne tudjon egy ilyen helyzetről”.

Ezt is ajánljuk a témában

A Pentagon tájékoztatása szerint Lloyd Austinnál december elején fedezték fel a betegséget, és december 22-én „minimálian invazív” műtéten esett át, a beavatkozás után másnap hazatérhetett. A miniszter azonban január 1-jén húgyúti fertőzés miatt ismét kórházba került, ahol jelenleg is kezelés alatt áll. A Fehér Ház csak január elején értesült arról, hogy Lloyd Austint egészségügyi problémák miatt a Washington melletti Walter Reed katonai kórházban kezelték, a prosztatarák diagnózisáról, illetve a december 22-i műtétről pedig Joe Biden egészen keddig nem tudott – mondta Kirby sajtótájékoztatóján, megjegyezve, hogy 

ezt nem így kellene intézni”.   

A Walter Reed kórház közleménye szerint a 70 éves Lloyd Austin betegségét korai stádiumban sikerült diagnosztizálni, és a prognózisa „kiváló”. A műtét utáni komplikációk miatt ugyan ismét kórházba került, de állapota javul, és várhatóan teljesen felépül, ami azonban még hosszú folyamat lehet – tudatta a kórház.  

Az Egyesült Államokban megszokott eljárás, hogy a vezető tisztségviselők nyilvánosságra hozzák az egészségügyi állapotukkal kapcsolatos információkat. Lloyd Austint sokan hevesen bírálták amiatt, hogy ezt elmulasztotta megtenni. A miniszter utóbb bocsánatot kért, és azt mondta, a jövőben „ezt jobban fogja csinálni”.

(MTI)

Nyitókép: Youtube-képernyőfotó

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
orion8
2024. január 10. 20:28
Jajj hagyjuk már nem tudott róla. De ha ez valóban így van, akkor az elég aggasztó...
herceg-3
2024. január 10. 16:56
Voltam rákos, nem kívánom senkinek...! Ezt a majmot és a főnökét kivéve! Ő pontosan azt kapja a sorstól, amit megérdemel! Remélem, elviszi!
Csigorin
2024. január 10. 16:39
igy jar aki masnak kivan rosszat. ok kivantak Putyinnak, visszaszallt a fejukre a gonoszsag.
2024. január 10. 13:32 Szerkesztve
Biden tudott róla, de fél perc alatt elfelejtette
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!