Stoltenberg szerint nap mint nap változást hoz a harctéren Ukrajna támogatása, most például lecsaptak egy orosz hadihajóra

2024. február 15. 11:42

Fel kell pörgetni a hadiipari termelést a NATO-főtitkár szerint.

2024. február 15. 11:42
Jens Stoltenberg

Már érzékelhető annak a hatása, hogy az amerikai kongresszus nem fogadta még el az Ukrajnának nyújtandó, 61 milliárd dolláros katonai támogatást, de számítok rá, hogy képes lesz döntést hozni, mert ha hagyjuk, hogy az orosz elnök győzzön, az nem csak Ukrajna számára, hanem ránk nézve is veszélyes lesz – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár csütörtökön Brüsszelben.

Elmondta, hogy az Ukrajnának nyújtott szövetségi támogatás „nap mint nap változást hoz a harctéren”,

szerdán például Ukrajna sikeresen lecsapott egy orosz hadihajóra, és felhívta a figyelmet, hogy fel kell pörgetni a hadiipari termelést annak érdekében, hogy az ország megkapja a szükséges haditechnikai utánpótlást.

Felhívta a figyelmet, hogy a NATO erőssége az Egyesült Államok és Európa együttműködése, ezért is nem szabad olyan utat követni, amely azt jelzi, Európát katonai értelemben el lehet választani Észak-Amerikától. Emlékeztetett, hogy a NATO védelmi kiadásainak 80 százaléka a nem uniós NATO-szövetségesektől származik.

Ami a nukleáris fegyvereket illeti, Stoltenberg szerint a NATO rendelkezik hatékony nukleáris elrettentő erővel.

„Ez a végső elrettentő eszközünk, és továbbra is gondoskodnunk kell arról, hogy biztonságos és hatékony maradjon” – szögezte le a NATO-főtitkár.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: BRENDAN SMIALOWSKI / AFP

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
august
2024. február 15. 20:47
Ja, föl kell pörgetni a hadiipari termelést, 'me gyerekek, köll a lóvé, de nagyon.
atti64
2024. február 15. 19:42
A KÉPEN EGY SEGGFEJ LÁTHATO!!!!!!!!!!!!!!!
pink_vader
2024. február 15. 18:04
Ez egy barom. Egy NATO-főtitkártól többet várna el az ember, mit vágyvezérelt álmodozást. Persze a lelátóról könnyű a ringbe pofázni, hogy ne csüggedj, hapsikám, kilóg a beled, eltört kezed-lábad, de egy szép ütésedtől az ellenfélnek elszakadt egy hajszála… Folytasd csak és megvered…
lajajakab11
2024. február 15. 17:39
moszkovitáknak INGYEN OROSZ RULETT TRIPLA ezüstgolyóval! Körönként prémium VODKA " KREMLIN Special Metanol " grátisz! ínyenceknek polóniumos KAVIÁR extra! Haladóknak noviCSOKI ! csak a félkegyelműek válaszoljanak!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!