Kiskorúak „zaklatásával” gyanúsítják az Untold alapítóját, súlyosak a vádak

2024. január 30. 18:14

A hírek szerint két tinédzsert is behálózott az interneten.

2024. január 30. 18:14

Vizsgálatot indított a kolozsvári rendőrség, miután a helyi sajtóhírek szerint az Untold és a Neversea alapítója, Bogdan Buta három évvel ezelőtt szexuális kapcsolatot létesített két tinédzserrel – írja a Hotnews. A beszámolók alapján még 2021-ben Buta az otthonában létesített kapcsolatot a 15 és 16 éves fiatalemberekkel. Az Untold frontembere határozottan elutasította a vádakat.

A cikk szerint Buta Tinderen ismerkedett meg a három fiúval, és meghívta őket a házába. Közülük ketten kerültek közelebbi kapcsolatba Butával, a harmadikuk pedig a jelentés szerint pénzt, cipőket és fülhallgatót tulajdonított el az ingatlanból.

Az ügyben nyomoz a kolozsvári rendőrség, zajlik az áldozatok kihallgatása, a részletek felderítése és a vád megállapítása. Amennyiben beigazolódnak a feltételezések, a büntetési tétel 3-tól 10 évig terjedő szabadságvesztés is lehet.

A bűnügyi rendőrség minden szükséges tevékenységet elvégez az ügy tisztázása és a megfelelő jogi intézkedések végrehajtása érdekében”

 – közölték a kolozsvári rendőrök.

A rendőrségi közlemény szerint az érintettek nem tettek büntetőfeljelentést. Bogdan Buta jelenleg Dubajban tartózkodik, ahol az Untold fesztivál februári programját készíti elő. Mint fogalmazott:

Az igazságszolgáltatás útját fogom választani, mint az egyetlen formáját a bűnözőkkel való érintkezésnek. Nem lesz más álláspont vagy interakció a témában, mint a per vagy a büntetőfeljelentés”

– jelentette ki Buta.

Fotó: Daniel Mihailescu/AFP

 

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Syr Wullam
2024. január 31. 15:13
Bogdan Buta? Nincs több kérdésem. 😆
Ehetős Odó
2024. január 31. 07:56 Szerkesztve
Ha jól értelmezem az eseményt, ez a Buta buzi - nomen est omen - cigány fiúprostikat vitt haza, míg kettő szórakoztatta a vén köcsögöt, a harmadik jól kifosztotta. Hiába, nehéz a buzeránsok élete ebben a homofób világban.
I feel the earth move under my feet
2024. január 31. 06:32
Cigány belügy, teljességgel érdektelen.. akkor szóljon, ha teherbe esett..
zalarobert
2024. január 30. 23:51
Bűncselekmény? Hol? Nem tudom ott hány év az un. "beleegyezési korhatár"(nálunk 14) tehát a "bűncselekmény,röhej. Még őt lopták meg, és még ő üljön? Hiába romá-mánia...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!